Pesti Srácok

Szijjártó Péter: hatalmas a nyomás a kormányon, de semmilyen körülmények között nem adjuk fel a kárpátaljai magyarok védelmét

null

Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. Hozzátette, a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülésének összehívása sérti a NATO egységét, Magyarország semmilyen érdemi integrációs közeledést nem fog támogatni, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós tagországok úgynevezett általános ügyekkel foglalkozó tanácsülésének szünetében elmondta, reggel Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, aki megerősítette, hogy Magyarország olyan megbízható szövetséges, amely hozzátesz a katonai szervezet erejéhez.

– jelentette ki. Emlékeztetett, hogy a kormány ezért az elmúlt években folyamatosan blokkolta a NATO-Ukrajna Bizottság összehívását miniszteri szinten, így erre nem is került sor mindeddig. Kiemelte: bár a nemzetközi térben nagy a nyomás Magyarországon, hogy adja fel a kárpátaljai magyar nemzeti közösség védelmét, a NATO-főtitkár megértést tanúsított a kérdésben, és komolyan vette ezt az aggodalmat.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Hozzátette: Stoltenberg ígéretet tett rá, hogy ezen ülésen teret ad a kisebbségvédelemmel kapcsolatos felvetéseknek. Leszögezte: "természetesen kitartunk az eredeti álláspontunk mellett, szeretném világossá tenni, hogy semmilyen érdemi integrációs közeledést a NATO vagy az Európai Unió irányába Ukrajna vonatkozásában mindaddig nem fogunk támogatni, amíg Ukrajnában helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait".

– mondta. Magyarország NATO-n belüli szerepvállalásáról elmondta, a kormány büszke a honvédség erejét növelő fejlesztésekre, és hazánk rövidesen teljesíteni fogja azon elvárást, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra, ennek 20 százalékát pedig fejlesztésekre, ami már most is megvalósul.

– húzta alá. Hozzátette, ennek jelentőségét mutatja, hogy a magyar védelmi miniszter meghívására ebből az alkalomból Magyarországra látogat a NATO európai erőinek főparancsnoka. A miniszter kitért a Kadri Simson európai uniós energiaügyi biztossal folytatott megbeszélésére is, és aláhúzta, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, köszönhetően az elmúlt évek bátor beruházásainak, amelyeket bizonyos esetekben fenyegetések ellenére valósítottak meg.

– közölte. Kiemelte: a diverzifikációhoz komoly infrastruktúra-fejlesztésekre lenne szükség a térségben, és ez ügyben Magyarország együtt fog fellépni Bulgáriával, Görögországgal és Romániával.

– jelentette ki. Érintette azt a "méltatlan helyzetet" is, hogy a horvát olajtársaság elutasította a Mol azon törekvését, hogy hosszú távú kapacitáslekötési szerződés jöjjön létre, és ehelyett csak három hónapokra hajlandó meghosszabbítani a szerződéseket.

– tette hozzá, rámutatva, hogy bár fél éve ígérgetik a kapacitásbővítő beruházásokat, ezen a téren máig nem történt semmi.

– szögezte le.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.