Pesti Srácok

Teherán beleegyezett a nukleáris létesítményei ellenőrzésének újraindításába

null

Irán beleegyezett abba, hogy ismét bekapcsolják a megfigyelő kamerákat több nukleáris létesítményében és gyakrabban fogadjanak nemzetközi ellenőröket – jelentette be szombaton Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója bécsi sajtótájékoztatóján, miután befejezte kétnapos tárgyalását Teheránban.

A főigazgató közölte, hogy 50 százalékkal emelik az ellenőrzések számát a fordói nukleáris létesítményben, ahol nemrég 83,7 százalékra dúsított uránrészecskék nyomaira bukkantak, ami nagyon közel áll a fegyvergyártáshoz szükséges minőséghez.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– mondta el a főigazgató. Grossi tárgyalásai után a NAÜ és az iráni hatóságok közös közleményt adtak ki, amely szerint "Irán nyitott arra, hogy további tájékoztatást adjon és hozzáférést biztosítson nukleáris létesítményeihez annak érdekében, hogy a legfontosabb biztonsági kérdésekre megoldást találjanak".

Az iráni nukleáris létesítményekben a 2015-ben Bécsben aláírt atomalku rendelkezései értelmében szereltek fel megfigyelő kamerákat, amelyeket azonban tavaly eltávolítottak. A bécsi atomalku rendelkezett arról, hogy az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé teszik a Teheránnal szemben hozott nyugati szankciók feloldását. Az Egyesült Államok azonban 2018-ban kilépett a megállapodásból, az amerikai szankciók ismételten életbe léptek, és erre válaszul Teherán is visszavonta a megállapodásban vállalt egyes korlátozásait.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajánljuk még