Pesti Srácok

Több történelmi épület megrongálódott egy tűzvészben Selmecbánya központjában

null

Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában. A tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni.

Az egyelőre ismeretlen okokból keletkezett tűz az UNESCO világörökség részének számító felvidéki város központjában lévő egyik történelmi épületben ütött ki szombaton délelőtt, majd a lángok később több más környező épületre is átterjedtek. A tüzet a jelentős számban a helyszínre érkező tűzoltóknak és a katonaságnak a szombat délutáni órákra sikerült megfékezniük. A szerencsétlenség helyszínére érkező Eduard Heger szlovák kormányfő szombat délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a tűz hét épületet rongált meg, közülük többnek teljesen leégett a tetőszerkezete és némelyiknek egy-egy teljes emelete a tűz martalékává vált. Natália Milanová szlovák kulturális miniszter tájékoztatása szerint a szlovák bányamúzeum épülete és a felette lévő galéria került a legkomolyabb veszélybe. A tűzben senki nem halt meg. A tűzoltók közlése szerint jelenleg a lokális tűzfészkek oltása zajlik, feltételezésük szerint vasárnap reggelig kell a tűzeset helyszínén maradniuk. Időközben már megkezdték a tűz lehetséges okainak vizsgálatát.

Forrás: MTI; Fotó: ma7.sk

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.