Pesti Srácok

Vádat emeltek egy tizennégy évvel ezelőtti ékszerbolti rablás ügyében

Vádat emeltek egy tizennégy évvel ezelőtti ékszerbolti rablás ügyében

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik 2009-ben raboltak ki egy ékszerboltot Kiskunlacházán – közölte pénteken a Pest Vármegyei Főügyészség.

A közlemény szerint a két vádlott 2009 januárjában maszkban és fegyverrel a kézben rontott be az ékszerboltba. Az egyik eladónak sikerült megnyomnia a pánikgombot és kimenekülnie a boltból, a másik eladót viszont a földre kényszerítették. Ezután a két férfi megszerezte az üzletben lévő készpénzt, és nagy mennyiségű ékszert vett magához, majd a gépkocsijukhoz futottak, amelyben harmadik társuk várakozott. Futás közben pár ékszert elejtettek, de így is több mint tizenötmillió forintnyi zsákmánnyal menekültek el. A vádirat szerint az elkövetők közül ketten 2009 első három hónapjában két másik rablást is elkövettek, amelyek miatt el is ítélték őket. Akkor azonban nem kötötték őket a kiskunlacházi ügyhöz, de a rendőrség "még a bűncselekmény elévülési idején belül olyan további információkat tudott beszerezni, amely lehetővé tette az eljárás folytatását és az elkövetők beazonosítását".

A Pest Vármegyei Főügyészség jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a három elkövető ellen. Kettejükkel szemben – figyelemmel a másik két, közel ezzel egyidejűleg megvalósított rablásra – bűnszövetségi minősítést is tartalmaz a vádirat.

Forrás: MTI; Fotó: infoesztergom.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.