Pesti Srácok

Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik halálra vertek egy 77 éves gátőrt Borsod vármegyében

Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik halálra vertek egy 77 éves gátőrt Borsod vármegyében

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 14 és egy 17 éves fiatallal szemben, akik halálra vertek egy 77 éves gátőrt.

A vádirat szerint a fiú és a fiatalkorú férfi 2021 szeptemberében egy borsodi kistelepülés halastavának tisztításában segített a gátőrnek, aki a gépjárművével akarta elszállítani a fadarabokat. A vádlottak az autót a sértett engedélye nélkül elvitték, azonban elakadtak vele egy kukoricásban. Az idős férfi felelősségre vonta őket, és közölte: hívni fogja a rendőrséget. Ekkor az egyik vádlott hátba rúgta a férfit, a földre zuhant sértettet a másik vádlott ököllel fejen ütötte. A gátőr megpróbált ellenállni, egy fadarabbal fejen vágta az őt megütő vádlottat, azonban a két fiatal nekiesett. A sértett vérző fejjel menekülni próbált, sikerült is megállítania egy személyautót, a vezetőjétől azt kérte, vigye el őt. A vádlottak ezt megakadályozták, a sofőrnek azt mondták, hogy az idős férfi erősen ittas és majd ők segítenek neki. Ezután viszont tovább ütlegelték, a sértett a bántalmazások következtében a helyszínen meghalt. Az egyik vádlott a sértett zsebéből kivette az autója kulcsát, majd amikor meglátták, hogy rendőrautók és mentőautók közelednek, behúzták a holttestet az erdőbe és faágakkal, levelekkel betakarták.

A főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás bűntette és jármű önkényes elvétele miatt emelt vádat a két büntetlen előéletű fiatalkorúak ellen. A letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott az ügyészség azzal, hogy az idősebbik vádlott nem bocsátható feltételes szabadlábra.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.