Pesti Srácok

Washington a Haiti földrengés utáni újraépítését célzó programjának a felét sem teljesítette eddig

null

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) csak a felét valósította meg annak a nyolc nagyszabású befektetési programnak, amelyek célja Haiti 2010-es földrengés utáni újjáépítése volt – derült ki az amerikai számvevőszék (GAO) helyi idő szerint csütörtökön közzétett jelentésből.

A jelentés szerint azok a programok, amelyeket a fejlesztési ügynökség tervezett, a kezdeti becsléseknél jóval költségesebbnek bizonyultak, és emiatt a legtöbb beruházással kapcsolatban nem tudták tartani a kiszabott határidőt. Haitin a kormány becslése szerint a 2010-es, 7-es erősségű földrengésben mintegy háromszázezer ember vesztette életét. A USAID több földút újjáépítését, egy ipari parkban lévő erőmű bővítését és egy 4,2 millió dollár (1,5 milliárd forint) értékű kikötő megépítését állította le az évek során. Emellett a térségbe tervezett négyezer lakásból csak mintegy kilencszáz épült meg.

– áll a 93 oldalas jelentésben. A jelentés szerint a USAID nem követte nyomon és nem értékelte következetesen az infrastrukturális beruházások eredményességét. Az ügynökség továbbá képtelen volt elemezni erőfeszítéseinek hatékonyságát a haiti rendőrség kiképzésének, felszerelésének és technikai fejlesztésének terén is – olvasható a jelentésben. Hozzátették azonban, hogy a politikai instabilitás, az erőszak és a polgári nyugtalanság nagyban akadályozta ebben az ügynökség erőfeszítéseit.

PestiSracok facebook image

A számvevők említést tettek azokról a befektetésekről is, amelyek megvalósultak. Kiemelték, hogy az ügynökség megépített egy 74 millió dolláros (27,3 milliárd forint) erőművet, és 24 egészségügyi és közintézményt újított fel a 89 millió dolláros (32,8 milliárd forint) infrastrukturális beruházási program részeként. Az amerikai programok révén sikeresen továbbfejlesztették a helyi adórendszert, kiterjesztették a HIV-vírus tesztelését, egy mobilkommunikációs rendszeren keresztül pedig a gazdákat segítették abban, hogy a mezőgazdasági piacokon termékeikre jobb árakat alkudhassanak ki. A USAID összességében 2 milliárd dollárt költött Haiti fejlesztésére és újjáépítésére a 2010 és 2020 közötti pénzügyi években. Az ügynökség a jelentésre reagálva közölte, hogy egy új megállapodás keretében lépéseket tett a további fejlesztések megvalósulása érdekében.

Tavalyelőtt egy újabb, 7,2-es erősségű földrengés rázta meg Haiti déli részét. Ebben 130 ezer épület semmisült meg, és több mint 2200 ember vesztette életét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/Ralph Tedy Erol

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.