Pesti Srácok

No comment – Finnország megkezdte határkerítésének építését Oroszországgal közös határán

No comment – Finnország megkezdte határkerítésének építését Oroszországgal közös határán

Az alig két hete NATO-tag Finnország pénteken megkezdte határkerítése első szakaszának megépítését Oroszországgal közös határán.

Ismo Kurki, az építkezési projekt menedzsere közölte, hogy a kerítést megfigyelőberendezésekkel is felszerelik. A finn parlament még júliusban jóváhagyott egy jogszabály-módosító javaslatot az ország határvédelmének bizonyos szakaszokon történő megerősítésére a csaknem 1300 kilométer hosszú közös határ mentén. Az összesen mintegy 200 kilométer hosszú és három méter magas kerítést szögesdróttal látják el, egyes helyeken éjjellátó kamerákkal, lámpákkal és hangszórókkal is felszerelik. Várhatóan 2026-ra készül el. Korábbi közlések szerint Finnország a NATO-ba lépése miatt úgynevezett hibrid megtorló intézkedésektől, így például attól tart, hogy Moszkva illegális migránsokkal akarja elárasztani a közös határt a politikai nyomásgyakorlási eszközeként. A finn határőrség szerint az utóbbi időben viszonylagos nyugalom uralkodott a térségben, tavaly mindössze harminc határsértést jegyeztek fel, míg orosz kollégáik 800 ilyen kísérletet hiúsítottak meg Finnország irányában.

– jelentette ki Jari Tolppanen, a finn határőrség dandártábornoka a Helsinkitől mintegy 250 kilométerre északkeletre található Imatrában, ahol a határkerítés első - három kilométer hosszú - szakaszának építkezési munkálatai megkezdődtek. Mint mondta, a határrégió nehezen közelíthető meg, ezért elsősorban a járművekkel elérhető szakaszokat erősítik meg, ahol illegális bevándorlók nagy valószínűséggel megpróbálkozhatnak az átkeléssel.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.