Pesti Srácok

A főrabbi is elítéli az amerikai nagykövet húzását, aki pészah első estéjét a Jobbik elnökével ünnepelte

null

A pészah, a zsidó húsvét alkalmából David Pressman amerikai nagykövet széderestet tartott, ahol a meghívottak közül egyedüli pártpolitikusként Gyöngyösi Márton is jelen volt. Az asztalfőnél, a diplomata mellett kapott helyet a kipában ülő, a Jobbik – Konzervatívok korábban antiszemita és rasszista botrányokban érintett, illetve oroszbarát elnöke. Gyöngyösi mások mellett együtt vacsorázott a Mazsihisz vezetőjével, Heisler Andrással, valamint az SZFE és más baloldali tüntetések egyik ismert szereplőjével, Nagy Ervin színművésszel. A Jobbik – Konzervatívok elnökének meghívása és kiemelt helyre ültetése azért is furcsa, mert a köpönyegforgatásban bajnok Gyöngyösi Márton néhány éve még szélsőjobboldali, oroszbarát politikát képviselt aktívan.

– először így kommentálta a Mandiner megkeresésére Róna Tamás főrabbi azt a hírt, miszerint David Pressman amerikai nagykövet többek között a Jobbik – Konzervatívok elnökének, Gyöngyösi Mártonnak a társaságában ünnepelte a pészah első estéjét egy kóser vacsorával. Erről mind Gyöngyösi, mind Pressman posztolt a közösségi médiában. A vacsorán jelen voltak még a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetsége (Mazsihisz) képviselői, köztük Heisler András elnök is.

Emlékezetes, hogy a most kipában tetszelgő európai parlamenti képviselő, pártelnök még országgyűlési képviselőként arról szónokolt a parlamentben, hogy „pont itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

PestiSracok facebook image

Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnöke úgy véli, az, hogy a Mazsihisz elnöke és Gyöngyösi együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget”. A főrabbi egyenesen úgy fogalmazott:

Majd hozzátette:

- fogalmazott a főrabbi.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: US Embassy Budapest Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.