Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: a magyarok szigorúbban büntetnék a gyerekeknek drogot áruló bűnözőket

Alapjogokért Központ: a magyarok szigorúbban büntetnék a gyerekeknek drogot áruló bűnözőket

A választókorú magyarok 93 százaléka még szigorúbban büntetné a kiskorúaknak kábítószert eladó bűnelkövetőket, 85 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy nagyobb odafigyelés kell a gyermekek kábítószer-fogyasztása kapcsán - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az Alapjogokért Központ, ismertetve a közvélemény-kutatását.

Azt írták, reprezentatív felmérésük szerint - amit a nagykorú lakosság körében, ezer ember telefonos megkérdezésével végeztek - ebben az ügyben társadalmi egyetértés van.

- fűzték hozzá.

PestiSracok facebook image

Megjegyezték: ez abból a szempontból nem meglepő, hogy a nyílt társadalom hálózatához tartozó szervezetek világszerte a drogliberalizáció pártján állnak.

Ismertetőjében az intézet arra mutatott rá, hogy a kábítószer-fogyasztás elleni fellépés már az első Orbán-kormány számára kiemelt terület volt, ugyanis akkor készült el Magyarország első drogstratégiája.

Kitértek arra, hogy 2009-ben Bajnai Gordon új kábítószer-stratégiája már az addigra tiltottnak minősülő szerek legalizálása felé nyitotta meg az utat, majd a 2010-es nemzeti fordulatot követően, az új szemléletnek köszönhetően Európa egyik legszigorúbb drogtörvényét fogadta el a magyar parlament.

Azóta, mint írták, az újonnan megjelenő dizájner (szintetikus) drogok fiatalok körében tapasztalt terjedése aktualizálta a problémát. Ezt a közvélemény-kutatás eredményei is alátámasztják: a megkérdezettek 93 százaléka mondta ugyanis azt, hogy egyetértene az illegális kábítószereket kiskorúak számára terjesztő bűnelkövetők szigorúbb büntetésével. Csupán egy szűk, négy százalékos csoport helyezkedett szembe ezzel a többségi véleménnyel.

A válaszadók körében kiemelkedően magas az egyetértés (85 százalék) annak kapcsán is, hogy a gyerekek kábítószer-fogyasztása probléma, ezért nagyobb odafigyelésre volna szükség a kiskorúak védelme érdekében. Mindezek alapján látható, hogy mindkét esetben szavazótáborokon átívelő konszenzus tapasztalható, legyen szó kormánypárti vagy ellenzéki válaszadóról, döntő többségükben egyetértenek a gyermekek védelmének ezen kérdéskörében is.

Rámutattak arra, hogy az ellenzéki pártok miatt politikai értelemben ilyen közös nevező nem jött létre. "A Gyurcsány Ferenc rajongói klubjaként viselkedő Momentum ifjúsági szervezetének" elnöke a kannabisz-fogyasztás legalizálását követelte, a Liberálisok politikusai pedig a drogliberalizációt sürgették korábban - írták.

Szerintük a baloldal nemcsak a kábítószer elleni küzdelemben hagyta magára a fiatalokat, hiszen a társadalmilag kiemelkedő támogatottságú gyermekvédelmi népszavazás elleni agitációval az iskolák kapuit is szélesre tárta volna a genderpropaganda előtt.

- tették hozzá.

Ennek okaként jelölték meg, hogy szuverenitás hiányában nem is tehetnek mást, hiszen "részvényesei", mint például Soros György szerint a kábítószer-használatot "közegészségügyi" kérdésként kell kezelni.

- áll az ismertetőben.

MTI; Fotó: Police.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.