Pesti Srácok

Budapesti Fidesz: a főpolgármester-helyettes háromhavonta riogat a főváros csődjével

Budapesti Fidesz: a főpolgármester-helyettes háromhavonta riogat a főváros csődjével

A főpolgármester-helyettes csaknem háromhavonta a főváros csődjével, a BKV leállásával riogat – reagált a Fidesz budapesti szervezete Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatójára.

A főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatóján bejelentette: a főpolgármester felhívására "túlélőprogramot" készít, mert a jelenlegi prognózisok szerint – jelentős részben a kormányzati elvonások miatt – augusztusra 76 milliárd forintos hiánya lesz a fővárosnak. A programot úgy kell elkészítenie, hogy maradnia kell a közszolgáltatások jelenlegi szintjének, és ki kell fizetni a főváros cégeinél és intézményeinél dolgozó 27 ezer ember bérét.

A budapesti Fidesz erre reagálva a Facebook-oldalán azt írta: "ismét csak a szokásos a főváros baloldali vezetésétől", a főpolgármester-helyettes "csaknem háromhavonta a főváros csődjével, a BKV leállásával riogat".

PestiSracok facebook image

– olvasható közleményükben.

Forrás: Fidesz Budapest

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.