Pesti Srácok

Egy százalékon is múlhat, hogy ki nyeri meg a finn választásokat

null

Az Index.hu elemezte, hogy milyen eredményekre számíthatunk a most hétvégén tartandó finn parlamenti választáson. A jelenleg regnáló miniszterelnök, az európai baloldal egyik sztárjának számító Sanna Marin pedig nincs könnyű helyzetben: ugyan a finnek többsége elégedett a munkájával, azonban a pártja már nem áll ilyen jól. A nemzeti, és konzervatív beállítottságú pártok is már a kormányzásra készülnek, annak ellenére, hogy egy százaléknál kisebb különbséget mérnek a két tábor között. A tét pedig nem kicsi: ki fogja Finnországot átvezetni a NATO-tagság kapuján?

Április 2-án vannak a parlamenti választások a NATO-tagságra váró Finnországban. A tét nem kicsi: a katonai szövetségbe való belépést elindító Sanna Marin és pártja, a Finn Szociáldemokrata Párt és négy koalíciós partnere a hatalomért küzd.

Sanna Marin indította el a balti államot a katonai szövetségbe való belépés útján, azonban kérdés, ő lesz-e a miniszterelnök, amikor az ország belép a NATO kapuján.

Három lehetséges győzelmi eredmény

PestiSracok facebook image

Az a politikai közhely, hogy minden szavazat számít, a mindössze 5,5 millió lakosú Finnországra hatványozottan igaz: már a legutóbbi, 2019-es választáson is egy százalékponton belül végzett a három nagy párt, a Sanna Marin vezette Finn Szociáldemokrata Párt, a jobboldali-populista, szoft-euroszkeptikus és nacionalista Riika Purra vezette Finnek Pártja, illetve a klasszikus liberális jobbközép, konzervatív Nemzeti Koalíció, aminek vezetője Petteri Orpo.

Lehetséges választási eredmények - Fotó: portfolio.hu

A választási kampány így érthető módon elég kiélezett. A tévés vitákon a szociáldemokraták és a jobboldali populisták jelöltjei, Marin és Purra gyakran összeszólalkoztak, sőt egy esetben még egymás szavába vágva, a másik felé erősen gesztikulálva tartottak túlkiabáló versenyt, miközben a harmadik nagy párt vezetője, Orpo csak nyugodtan szemlélte, ahogy két legfőbb riválisa élő adásban gyengíti egymást – ezt kihasználva a Nemzeti Koalíció egyik jelöltje meg is jegyezte, Marin és Purra viselkedése a finn politikához méltatlan.

A heves kampány annak fényében nem meglepő, hogy mindannyian meg szeretnék kaparintani a kormányrudat, akinek a pártja pedig hajszálnyival is több mandátumot szerez a 200 tagú finn parlamentben, először az próbálkozhat majd kormányalakítással.

A teljes elemzés ITT olvasható.

Forrás: Index/ Kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.