Pesti Srácok

Egyre több a bizonyíték, hogy a baloldal kampányát főként Soros György pénzéből finanszírozták

Egyre több a bizonyíték, hogy a baloldal kampányát főként Soros György pénzéből finanszírozták

A Magyar Nemzet információi szerint a baloldalhoz érkező külföldi kampánytámogatás több mint kétharmada közvetlen vagy közvetett módon Soros Györgytől érkezett. Soros fia a kampányhajrában nyilvánosan is kiállt a Korányi-féle Action for Democracy pénzgyűjtése mellett. Most egy sor további indirekt bizonyítékot tár fel a lap.

2023 januárjában látott napvilágot a Nemzeti Információs Központ által a parlament nemzetbiztonsági bizottsága számára készített második részjelentés, amelyből kiderült, hogy a Karácsony Gergely volt főtanácsadója, Korányi Dávid által létrehozott Action for Democracy nevű amerikai szervezet közel 3,2 milliárd forintot utalt át hazánkba a magyarországi választások előtt, illetve után. Emellett egy titokzatos svájci alapítvány közel 900 millió forintot juttatott az Oraculum 2020 Kft.-nek, amely az EzaLényeg nevű lejáratóportál kiadója. Ez azt jelenti, hogy összességében több mint 4 milliárd forint érkezett külföldről a baloldal kampányára. Mindebből pedig nem kevesebb, mint másfél milliárd forint került részben a magyar címzettektől, részben közvetlenül a tengerentúlról a Bajnai Gordonékhoz köthető DatAdat-csoporthoz. Közismert, hogy a 2010-es évek első felében Bajnai sikertelen visszatérését is részben a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress finanszírozta.

Nyílt kiállás a magyar baloldal mellett

Már korábban is számos jel mutatott a Soros-féle finanszírozás irányába. Így például 2022. március 26-án, azaz mindössze néhány nappal az április 3-ai választás előtt a milliárdos spekuláns fia, Alexander Soros még a Twitter-oldalán is közzétette a guruló dollárok botránya mögött álló Action for Democracy szervezet egyik reklámját. Emlékezetes, hogy ezt a felhívást a New York-i Times Square-en is kivetítették, ráadásul a Twitterre maga Alexander Soros is kiírta az akció mottóját:

PestiSracok facebook image

Ráadásul Kati Marton, a pénzgyűjtés egyik szervezője Soros Györggyel és fiával vállaltan szoros kapcsolatot ápol, amit egy 2018. márciusi fénykép is bizonyít. Ismert, hogy az Action for Democracy első magyarországi átutalása előtt néhány nappal Korányi Dávid is részt vett egy konferencián Münchenben, ahol ott volt Alex Soros, a milliárdos üzletember, Soros György fia. 2023. január végén arról írt az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György a kizárólag az amerikaiak által finanszírozott Szabad Európa Rádió honlapján, hogy a magyarországi dollárbaloldalhoz a külföldi pénzek nagy része Soros György milliárdostól jöhetett, méghozzá Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével. Kerényi konkrétan így fogalmazott:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?