Pesti Srácok

Erdő Péter: Ferenc pápa magyarországi útjával áldozatot vállal, de mindenképpen jönni akar

Erdő Péter: Ferenc pápa magyarországi útjával áldozatot vállal, de mindenképpen jönni akar

Élő közösségként készülünk a találkozásra Ferenc pápával - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

A bíboros jelezte: a katolikus közösség elsősorban imádsággal várja Ferenc pápát határon innen és túl. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kiadott egy imakártyát is, amelynek egyik oldalán a pápalátogatás logója, a másikon egy ima található. Az ima a magyar szentek közbenjárását és Istent kéri, hogy a pápalátogatás lelki megújulás és új, kegyelmi időszak forrása legyen a magyaroknak. Emellett kulturális programokkal is készülnek, és "örömmel mondom, hogy vannak a közmédiában is kifejezetten a pápalátogatást előkészítő programok" - mondta a bíboros -, hozzátéve, sok visszajelzés érkezik hozzá arról, hogy az emberek nézik és érdekesnek találják ezeket a műsorokat. Erdő Péter kiemelte az 1957-ben meggyilkolt Boldog Brenner János életéről készülő dokumentumfilm-sorozatot. Brenner János idős, szintén pap testvére minden bizonnyal ott lesz a pápalátogatás eseményein - mondta. Kitért arra: Brenner János azért is nagyon fontos, mert fiatalon áldozta életét a hitéért. Ahogy Angelo Amato bíboros mondta, a vértanú szentek nem a keserűség, hanem a kiengesztelődés szentjei. A pápalátogatás előzményeiről szólva Erdő Péter jelezte: 2021-ben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén Ferenc pápa megérezte, hogy őt az emberek itt szeretik.

-idézte fel, hozzátéve, egy fiatal házaspár a pici gyerekét is a pápa kezébe adta, hogy áldja meg. Ferenc pápa talán maga is úgy érezte, hogy túl rövidre sikerült a budapesti látogatás, és hogy "szeretnénk mi is, ha kicsit többet lehetne köztünk". Azt hiszem - jegyezte meg a bíboros -, hogy Ferenc pápa magyarországi útjával áldozatot vállal, de mindenképpen jönni akar, hogy lelkipásztorként meglátogassa a magyar katolikus közösséget és a magyar népet. Azt is mondta, az emberek minden pápalátogatáson érzik, hogy a pápa egészen sajátos módon képviseli Krisztust, ahogy ezt történelmileg szokták mondani, ő "Krisztus helytartója". Úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa április 28-án, látogatása első napján a Szent István-bazilikában, a Szent Jobb előtt találkozik a papsággal, a szerzetesekkel, Erdő Péter felidézte: amikor Szent István halála előtt felajánlotta országát Szűz Máriának, reménytelen helyzetben volt Magyarország. Szent István egy keresztény, nyugati típusú országot szeretett volna felépíteni, de már nem volt élő fia, akire azt rábízhatta volna. Érezte, hogy vagy a magyarság vagy a kereszténység mindenképpen bizonytalan helyzetbe kerül a halálával. "Ezért kérte a Szűzanya segítségét, ezért kérte az isteni gondviselés erejét, ami kísér minket a történelemben".

-mondta. Hozzátette: emellett a magyar egyházzal való találkozás mögött "ott a történelem is", a magyar papság mögött olyan évtizedek vannak, amikor sok pap, szerzetes megjárta a börtönt is, és amikor a hitgyakorlás több eleme tiltott volt. Az utóbbi harminc évnek is megvannak a nehézségei - mondta, példaként említve az elvilágiasodást, a fogyasztói társadalom jelenségeit. Ez tehát egy kettős folyamat - mondta, reményét fejezve ki, hogy Ferenc pápa látogatása bátorítást ad a papságnak is az újrakezdéshez, a jó kezdeményezésekhez.

Ferenc pápa április 28. és 30 között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden eseményét élőben közvetíti a közmédia.

Forrás: MTI; fotó:Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.