Pesti Srácok

És akkor "csendben távozott" a 168 Óra főszerkesztője és a lap hírigazgatója is...

null

Új főszerkesztőt neveztek ki a 168 Óra élére, miután az eddigi vezető, Szombathy Pál "csendben elhagyta a 168 Óra kiadóját" – tudta meg a Media1.hu. Nemcsak az ő, hanem Trencséni Dávid hírigazgató távozásáról is ír a lap – bár az ő neve még szerepel az impresszumban –, a hattagú szakmai stáb főszerkesztőjeként azonban már Pásztor Csaba neve olvasható.

A Michaeli, Schwartz & Brit Media cégcsoporttól Szombathy Pál főszerkesztő és vélhetően vele együtt Trencséni Dávid hírigazgató is távozott (bár az ő neve még ott van az impresszumban) – írja a Telex a Média1 információira hivatkozva. A portál úgy értesült, hogy Trencséni március 31-i hatállyal távozott a cégtől, ahol olyan termékek tartoztak hozzá, mint a 168 Óra és a 168ora.hu – amíg nem szünetelt a print kiadása –, továbbá „a Neokohn, a jelenleg szintén szünetelő Pesti Hírlap és néhány más médium”. A lapnak Trencséni megerősítette a távozásával kapcsolatos információt; közleménye szerint „közös megegyezéssel zártuk le ezt az időszakot”.

Mint ismert, Szombathy Pált tavaly júliusban nevezték ki a 168 Óra főszerkesztőjének, miután elbocsátották a 168 Óra teljes belsős stábját, majd az átszervezések miatt felmondott az addigi főszerkesztő. Szombathy érkezését követően alig egy hónappal, tavaly augusztusban a kiadó megszüntette a papíralapú 168 Órát, mondván: a jelenlegi energia- és papírárak mellett nem látja fenntarthatónak a lap kiadását. A Media1.hu felidézi: Szombathy a tavaly júliusi kinevezésekor nekik adott interjúban elismerte, hogy valóban nehéz helyzetben van a 168 Óra, de „neki a karmájában vannak a nehéz helyzetek”. Azt is mondta: szeretett volna esélyt adni, hogy a 168 Óra megmeneküljön, „azonban mint megtudtuk, Szombathy néhány hónappal később mégis távozott” (az impresszumban már a volt helyettesének sincs nyoma).

A teljes írást a Telex.hu oldalán olvashatják, ide kattintva.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.