Pesti Srácok

Gál Kinga az EP-ben: A dollárbaloldal az orosz agresszióról szóló vitát is Magyarország lejáratására es háborúpárti álláspontjának hangoztatására használja

Gál Kinga az EP-ben: A dollárbaloldal az orosz agresszióról szóló vitát is Magyarország lejáratására es háborúpárti álláspontjának hangoztatására használja

Az Európai Parlament az orosz–ukrán háború nemzetközi jogi vonatkozásairól tartott vitát szerdai plenáris ülésén Strasbourgban. Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke felszólalásában kiemelte: Magyarország mindig a nemzetközi jog talaján állt, kezdetektől humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, kiemelten Kárpátaljának. Hangsúlyozta, hogy háborús bűncselekmény nem maradhat kivizsgálatlanul és büntetlenül. Gál Kinga szerint gyalázatos, hogy a magyar dollárbaloldal ezt a vitát is az ország és a kormány lejáratására, a magyar emberek elsöprő többségének békepárti véleményével ellentétes, háborúpárti álláspontjának hangoztatására használja. Gál Kinga elmondta: Magyarország elítéli az emberi jogi jogsértéseket, a háborús bűncselekményeket és a nemzetközi jog sorozatos megsértését.

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig a nemzetközi jog talaján állt, elismerte Ukrajna önvédelemhez való jogát és humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának, kiemelten Kárpátaljának.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Gál Kinga rámutatott: az életek mentése és a szenvedők megsegítése a legfontosabb, ezt csak a mielőbbi tűzszünet és béke garantálhatja. Kifejtette: a magyar dollárbaloldal képviselői felszólalásaikkal szégyent hoznak a magyar emberekre, és gyalázatos módon ezt a vitát is az ország és a kormány lejáratására, a magyar emberek elsöprő többségének békepárti véleményével ellentétes, háborúpárti álláspontjának hangoztatására használják.

– zárta felszólalását a képviselő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.