Pesti Srácok

Hazánk megtiltotta huszonöt mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából

Hazánk megtiltotta huszonöt mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából

A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek – közölte a kedden megjelent kormányrendelet kapcsán Nagy István agrárminiszter.

Kifejtette, hogy a tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, repce- és napraforgómagra, a lisztre, étolajra, mézre és egyes húsfélékre, és 2023. június 30-ig tart. Magyarország ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását, azaz a tranzitszállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait.

– tette hozzá. Kiemelte: annak érdekében, hogy a tilalom ne legyen kijátszható, a más országokból behozni szándékozott – a rendeletben meghatározott, jelenleg nem bejelentésköteles – gabona- és olajosnövények esetében kötelezővé válik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe való bejelentés is. Nagy István az átmeneti időre bevezetett intézkedésektől azt várja, hogy lehetőséget ad érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a tárcavezető. A miniszter leszögezte, hogy az agrárium szereplői elvárják az európai mezőgazdaság tisztességes piaci viszonyainak biztosítását az uniótól.

– szögezte le.

Forrás: Agrárminisztérium közleménye; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."