Pesti Srácok

Ismét meghirdették a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját

Ismét meghirdették a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programját

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) irányítása alatt működő Magyar Diplomáciai Akadémia meghirdette a jelentkezést ősszel induló Diplomataképző Programjára, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen valósul meg.

A tárca az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az ösztöndíjprogram keretében szervezett képzés szeptemberben kezdődik, két féléven át tart, annak elvégzésével a hallgatók tagjai lehetnek Magyarország következő diplomata generációjának. Jelezték: a képzésre minden olyan magyar állampolgár jelentkezhet, aki rendelkezik felsőfokú végzettséggel a félév megkezdésekor, továbbá beszéli az angol nyelvet felső-, és valamilyen egyéb idegen nyelvet középfokon. A sikeres felvételizők a tanulmányaik során szakmai ismeretek és készségek elsajátítása mellett számos tréningen is részt vesznek. Külön hangsúlyt kap az idegen nyelvek ismerete: a hallgatók 68 nyelvből választhatnak, amelyet utána intenzív tanfolyamon sajátíthatnak el. A megszerzett elméleti tudást minisztériumon belüli és külképviseleti gyakorlat egészíti ki. A programban részt vevők betekintést nyerhetnek a KKM összetett szervezetének életébe és közvetlen tapasztalatot szerezhetnek a diplomata hivatásról – írták.

A közleményben a Magyar Diplomáciai Akadémia elnökét, Pacsay-Tomassich Orsolyát idézve azt írták, hogy "az előző évben a Barcelonai Főkonzulátustól a Buenos Aires-i és Teheráni Nagykövetségig mintegy húsz különböző városban szereztek diákjaik gyakorlati ismereteket".

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta az akadémia elnöke.

A tárca tájékoztatása szerint a Magyar Diplomáciai Akadémiát 2020-ban alapították azzal a céllal, hogy világszínvonalú hazai és külföldi oktatók bevonásával, nemzetközi szinten versenyképes képzést nyújtson a külügyi szolgálat jelenlegi és leendő tagjai, valamint a gazdasági szféra nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakemberei számára. A KKM felügyelete alá tartozó Diplomataképző Program "már két évfolyamnyi diplomata utánpótlást nevelt ki" – írták. A képzésre a www.magyardiplomaciaiakademia.hu oldalon jelentkezhetnek az érdeklődők.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.