Pesti Srácok

Kocsis Máté: szeretnénk a baloldal számára világossá tenni, ha már magától nem jött rá, hogy nem lesz módja még egyszer megtenni azt, amit tavaly

Kocsis Máté: szeretnénk a baloldal számára világossá tenni, ha már magától nem jött rá, hogy nem lesz módja még egyszer megtenni azt, amit tavaly

Ha a magyar választópolgár (az ellenzék) felé fordítja a tekintetét, megpillantva a rollermosó Fekete-Győr Andrást, az agyoniskolázott Kunhalmi Ágnest, a magát államférfinak hívó Gelencsér Ferencet, a tengerentúli választókerületek képviseletében eljáró Szabó Tímeát vagy éppen Gyurcsány Ferencet, esetleg a valaha népszerű sorozatból ismert Magdi anyus után ácsingózó Jakab Pétert, az alighanem még jobban megerősíti a döntésében – fogalmazott a Mandinernek adott interjújában Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője többek közt arról beszélt: 1990 óta konszenzus volt abban, hogy magyar politikai párt külföldről nem fogad el pénzt, ezért a 2022-es választás vízválasztó volt a nyugatról jövő befolyásolási kísérletek miatt. Azt szeretnénk a baloldal számára világossá tenni – ha már magától nem jött rá –, hogy nem lesz módja még egyszer megtenni azt, amit tavaly – hangsúlyozta.

– többek közt erről beszélt Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője a Mandinernek adott interjújában. Mint kiemelte, mivel külföldi érdekek képviselőinek a segítségével akarták megszerezni a politikai hatalmat, az a kérdés, mit ígértek cserébe. A politikus hangsúlyozta: 1990 óta konszenzus volt abban, hogy ilyet egy párt sem csinál, ezért a 2022-es választás vízválasztó volt a nyugatról jövő befolyásolási kísérletek miatt, bár a jövőben Kelet felé is figyelni kell.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott, megjegyezve: „biztosan fognak hisztizni is miatta a liberális propagandasajtóban”.

A jelenlegi fővárosi vezetés egy kipukkadt szivárványszínű lufi

Az interjúban Kocsis Máté arra is kitért: Gyurcsány Ferenc csak álmodik arról, hogy Budapesten akár az összes kerületet és a főpolgármesteri széket is megszerezhetik a baloldali pártok. Úgy vélte, a kormánypártok a fővárosban folyamatosan erősödnek, a két oldal között történelmileg is széles olló pedig épp zárul.

– jelentette ki a frakcióvezető. A politikus úgy vélte, Karácsony Gergely sem maga dönti el, hogy újra főpolgármester lehet-e, mivel minden mozdulatát Gyurcsány Ferenc határozza meg.

– fogalmazott. Hozzátette:

A politikus azt is hangúlyozta, hogy a kivéreztetés is egy tipikus baloldali hazugság, mivel soha annyi pénz nem volt a kerületeknél, mint most. Felidézte: amikor a József­várost vezette, évente 18–20 milliárd forintból gazdálkodott a kerület, ma ez az összeg 40 milliárd forint.

– jegyezte meg Kocsis Máté, hozzátéve: a meglévő pénzt a haver tanácsadókra, antifákra és gyermekeknek szánt szexuális propagandára fordítják. Kiemelte ugyanakkor: bár általánosságban az oktatásban sikerült visszább szorítani az erőszakos LMBTQ-propagandát, a baloldali önkormányzatok azért tovább erőltetik. Példaként említette, hogy Pikó Andrásék a Józsefvárosban beleírták az esélyegyenlőséginek hívott programjukba: bár a törvény megnehezíti, meg kell próbálni eljuttatni az LMBTQ-tartalmakat a gyerekekhez.

Nem túl fényes az ellenzéki felhozatal

Kocsis Máté az interjúban elmondta: a pártok versenyében jelentős színvonalbeli különbség mutatható ki, ezt az emberek is tapasztalják, de mivel tisztában vannak a háború és a brüsszeli szankciók okozta gazdasági károkkal, pénzügyi nehézségekkel is, a legtöbben talán bele se mernek gondolni, mi lenne, ha a baloldal lenne kormányon.

– hangsúlyozta. Ugyanakkor úgy vélte, az is lehet a baloldal gyengülésének az oka, hogy ha a magyar választópolgár felé fordítja a tekintetét,

Lesz következménye a magyarverésnek

Szólt arról is: új jelenség, hogy

Kocsis Máté szerint az akciójukkal nagy lépést tettek abba az irányba, hogy a kormányt a törvények szigorítására ösztönözzék.

– hangsúlyozta.

A gesztuspolitikusokat figyelik a jobboldalon is

Kitért továbbá Kubatov Gábor pártigazgató azon kijelentésére, hogy elege van a gesztuspolitikusokból. Kocsis Máté kiemelte:

Forrás: mandiner,hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.