Pesti Srácok

Kocsis Máté: Szalay Annamária tette le a gyermekvédelmi médiaszabályozás alapjait

null

Szalay Annamária volt az első fecske a gyermekvédelem szabályozásának területén, az általa alkotott szabályok az alapjai ma is a törvényeknek – jelentette ki Kocsis Máté szerdán, Zalaegerszegen.

A Fidesz frakcióvezetője a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első elnöke halálának tizedik évfordulóján tartott emlékkonferencián Szalay Annamáriát a becenevén említve azt mondta: Panni már az 1990-es években, az internet előtti világban is azokat a lehetőségeket kereste, hogy miként lehet megvédeni a gyerekeket az életkoruknak nem megfelelő tartalmaktól.

– tette fel a kérdést Kocsis Máté. Felidézte, hogy Szalay Annamária a betegsége alatt is dolgozott, nem kért a sajnálatból, mert erős nő volt.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Kocsis Máté.

Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár úgy vélekedett: ha élne, Szalay Annamária "ma igencsak elemében lenne, mert a szívügyének tekintett gyermekvédelem és emberi méltóság területén" Magyarországnak és a magyar kormánynak számos tisztességtelen támadást kell kivédenie.

– hangsúlyozta Nagy János.

– húzta alá Nagy János.

Koltay András, az NMHH elnöke elmondta: Szalay Annamária kiemelten foglalkozott a helyi média támogatásával, valamint a gyermekvédelemmel és az emberi méltóság védelmével, amelyekben jelentős változást hozott a 2010-es törvénykezés.

– emlékeztetett az NMHH elnöke. Koltay András arról is beszélt: "nem lehet kizárólag az egyénre, a szülőre bízni, hogy a gyermeke milyen tartalmakkal szembesül"; nem várható el, hogy a szülő átvegye a médiaszolgáltató felelősségét ezzel kapcsolatban. "Olyan médiateret kell biztosítani", ahol a gyermekek biztonságban vannak és nem sérül az emberi méltóság.

Rigó Csaba, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke Szalay Annamária egykori zalaegerszegi munkatársaként idézte fel alakját: "sziklaszilárd és egyben érzékeny volt, szerette a hazáját, a közösségét". Személyes élményeit is említve jelezte, hogy neki köszönhetően jött létre a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány, az Art Mozi, vagy igazgatósága alatt lett a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (VHK) országosan is jegyzett kulturális intézménnyé.

– fogalmazott Rigó Csaba.

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán (Fidesz–KDNP), Zalaegerszeg polgármestere is azt hangsúlyozta személyes hangú megemlékezésében, hogy Szalay Annamária alázattal szolgálta a szülővárosát és a közösségét, emberként és szakemberként a legnehezebb élethelyzetekben is helytállt. A zalaegerszegi emlékkonferencia a meghívottak főhajtásával zárult Szalay Annamáriának a VHK falán elhelyezett emléktáblájánál.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor