Pesti Srácok

Kudarccal végződött a francia kormány és a szakszervezetek egyeztetése, csütörtöktől újabb tüntetéshullám

Kudarccal végződött a francia kormány és a szakszervezetek egyeztetése, csütörtöktől újabb tüntetéshullám

Kudarccal végződött szerdán a francia kormány és a vitatott nyugdíjreform ellen több mint két hónapja utcai megmozdulásokkal tiltakozó szakszervezetek közötti egyeztetés szerdán, egy nappal azelőtt, hogy az érdekképviseletek a tizenegyedik alkalommal szerveznek tömegdemonstrációkat és országos sztrájknapot.

A reform ellen egyhangúlag tiltakozó nyolc nagy szakszervezet képviselői szerint a tiltakozó megmozdulás január 19-i kezdete óta először létrejött egyeztetés rövidebb volt, mint egy óra, és kudarccal végződött.

– mondta a találkozó után a sajtónak Cyril Chabanier a szakszervezeti szövetség részéről. A szakszervezetek előzetesen jelezték, hogy amennyiben Élisabeth Borne hajthatatlannak mutatkozik a nyugdíjkorhatár emelésének visszavonásáról, elhagyják a tárgyalóasztalt. A kormányfő azután hívta tárgyalóasztalhoz a szakszervezeteket, hogy március 16-án igénybe vette azt az alkotmányos megoldást, amely lehetővé teszi a nyugdíjkorhatár 64 évre emelésének rendeleti úton történő bevezetését. Bár a pártok két hónapig vitáztak a törvénytervezetről a parlamentben, a kormány végül nem bocsátotta szavazásra. A kormány ellen emiatt benyújtott két ellenzéki bizalmatlansági indítvány elbukott, így a törvény a parlament által alkotmányosan elfogadottnak tekintendő. A miniszterelnök először január 10-én fogadta hivatalában a szakszervezetek képviselőit; akkor azt ígérte, hogy nyitott lesz minden témáról tárgyalni a vitás pontok ellenére is, és azt remélte, hogy a jövőbeni reformokat illetően is tárgyalóasztalhoz ülnek a szakszervezetek.

PestiSracok facebook image

– jelezték szerdán az érdekképviselők. A kormányfő a szerdai megbeszélést követően úgy vélekedett, hogy a nyugdíjkorhatárral kapcsolatos nézeteltéréseket nem lehetett "alaposan" megvitatni a szakszervezetekkel, ugyanakkor üdvözölte a szerinte "jelentős előrelépést", és ígéretet tett arra, hogy más reformokban nem kíván nélkülük döntést hozni.

A belügyminisztérium eközben jelezte: 11 500 rendőrt és csendőrt mozgósítanak csütörtökön országszerte a vitatott nyugdíjreform elleni tiltakozásul tizenegyedik alkalommal meghirdetett utcai felvonulásokon, ebből 4200-at a fővárosban, "a menetek biztosítására, annak érdekében, hogy mindenki szabadon tüntethessen, és szavatoljuk az emberek és a javak biztonságát" – írta a Twitteren Gérald Darmanin belügyminiszter az elmúlt hetek tüntetéseit követő zavargásokra utalva. A rendfenntartók száma mindenesetre valamivel kevesebb lesz, mint a múlt heti tiltakozónapon, és a szakszervezetek is kevesebb sztrájkolóról tudnak előzetesen.

A kormányzat a megmozdulások kifáradására számít, miután pénteken megkezdődik a kéthetes tavaszi szünet az oktatásban. A szakszervezetek viszont csütörtökön meg akarják mutatni, hogy még mindig jelentős a megmozdulás. A CGT március 28-án kellő számú sztrájkoló hiányában felfüggesztette a hulladékszállítók három hétig tartó sztrájkját, amelynek következtében mintegy 10 ezer tonna szemét halmozódott fel egyes fővárosi kerületekben, és a szemétkupacok a nyugdíjreform elleni országos megmozdulás jelképévé váltak; helyenként fel is gyújtották őket a tüntetések mentén kialakult utcai zavargások résztvevői.

A nyugdíjkorhatárt két évvel megemelő törvénytervezet ellen január 19-én kezdődött százezres tömegdemonstrációk mindaddig békések voltak, amíg a kormány életbe nem léptette a francia alkotmány 49.3-as cikkelyét a nemzetgyűlési szavazás megkerülésére. Azóta a tüntetéseket országszerte utcai zavargások kísérik, és ezzel párhuzamosan a rendőrség és a szakszervezetek szerint is egyre csökken a részvétel a tüntetéseken és a munkabeszüntetésekben is. Bár a vasúti és a tömegközlekedési dolgozók is munkabeszüntetést tartanak csütörtökön, és nem minden vonat indul el, a párizsi tömegközlekedésben már nem várhatók fennakadások. A polgári légi közlekedési igazgatóság a légitársaságokat járataik 20 százaléknak törlésére kérte csütörtökön a légiirányítók sztrájkja miatt. A pedagógus-szakszervezetek szerint a tanároknak várhatóan 20 százaléka nem fogja megtartani az óráit csütörtökön.

A tiltakozás élére álló radikális baloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon azzal vádolta meg a miniszterelnököt, hogy "a valóság tagadásában él", és hajthatatlanságával ő a felelős azért, hogy a szociális válságból politikai válság lett. A jelenleg Kínában tartózkodó Emmanuel Macron államfő környezete viszont elutasította, hogy "demokratikus válság" lenne az országban.

– tudatták. Az alkotmánytanács április 14-én teszi közzé jelentését a vitatott nyugdíjreform alkotmányossági vizsgálatáról, valamint az ellenzéki baloldal által kezdeményezett népszavazási javaslatról. Emmanuel Macron jelezte: miután a reform végigjárta "a demokratikus folyamatát", szeretné, ha még idén hatályba lépne.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jeremias Gonzalez

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.