Pesti Srácok

Macron megérti a demonstrálókat, de védelmébe vette a reformot

Macron megérti a demonstrálókat, de védelmébe vette a reformot

Emmanuel Macron francia elnök hétfői televíziós beszédében kijelentette: megérti a nyugdíjreform ellen tüntető franciák dühét, ugyanakkor védelmébe vette a két napja kihirdetett jogszabályt.

Az államfő sajnálkozását fejezte ki, hogy nem sikerült konszenzust találni az általa szükségesnek nevezett reform kérdésében, amelynek keretében 62 évről 64-re emelik a nyugdíjkorhatárt. Emmanuel Macron bejelentette, hogy "új munkaügyi paktumot" akar kialakítani, és megismételte, hogy kész fogadni azokat a szakszervezeteket, amelyek hajlandóak vele erről tárgyalni.

A nyugdíjreform elleni tüntetésen égnek kerékpárok a párizsi városháza előtt 2023. április 14-én. Ezen a napon az alkotmánytanács jóváhagyta a nyugdíjkorhatár 62 évről 64-re emelését előirányzó, Emmanuel Macron francia elnök szorgalmazta, széles körű tiltakozást kiváltó törvényt. Fotó: MTI/AP/Michel Euler

A vezető jobboldali és baloldali ellenzéki pártok képviselői egyaránt bírálták az államfő beszédét. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke szerint Macron politikája a "megvetés, a közömbösség és a kegyetlenség öt évének folytatása", Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország vezetője pedig úgy vélte, Macron nem a realitás talaján áll.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Lewis Joly

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.