Pesti Srácok

Minden Magyarországra érkező ukrán gabonaszállítmány útját ellenőrzik

Minden Magyarországra érkező ukrán gabonaszállítmány útját ellenőrzik

Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára keddre virradó éjjel a záhonyi magyar–ukrán határátkelőhelyen, ahol tájékozódott a mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos intézkedések végrehajtásáról.

Nobilis Márton megtekintette a szomszédos országból érkezett kukoricaszállítmány – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakemberei által elvégzett – ellenőrzését, majd elmondta: a szállítmányból történt mintavétel után a kamiont leplombálják, és így folytatja útját Magyarországon át a rendeltetési helye felé. Valamennyi ilyen rakományú kamion útját az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszeren keresztül figyelemmel kísérik, illetve súlyellenőrzésekkel is követik az útját. Ezen keresztül látni fogják, hogy elhagyta-e a szállítmány az országot; amennyiben nem, akkor megkeresik, hol pakolták le és ott fogják ellenőrizni. Az államtitkár emlékeztetett: a magyar kormány úgy döntött, hogy – a lengyel példát követve – nem engedélyezi az ukrán gabona, illetve más mezőgazdasági termékek behozatalát.

– fogalmazott a politikus. Hozzátette: az agrártárca dolgozik azon, hogy a későbbiekben a tilalmat más ukrán élelmiszerekre is kiterjesszék. Kérdésre az államtitkár elmondta, hogy a korábbi évekhez képest mára megtízszereződött az ukrán gabonabehozatal Magyarországra.

PestiSracok facebook image

Nagy István agrárminiszter szombaton jelentette be, hogy Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását. A tárcavezető szerint a jelenlegi piaci folyamatok folytatódása olyan komoly károkat okozna a magyar mezőgazdaság számára, hogy rendkívüli intézkedésekkel kell ezeknek gátat szabni. A Magyarországra történő behozatal korlátozása átmeneti jellegű és 2023. június 30-ig tart.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.