Pesti Srácok

Önkormányzati segítséggel sem sikerült kitakarítani a józsefvárosi drogtanyát (Videó)

Nem változnak az elképesztő körülmények a józsefvárosi drogtanyán. Miután a helyszín figyelmet kapott a sajtóban, Pikó András egy tessék-lássék intézkedéssel elrendelte, hogy takarítsák ki a környéket, azonban az akció szinte teljesen sikertelen volt.

Miután a médiafigyelem központjába került a drogtanyává változott józsefvárosi Szeszgyár Kert és Pikó András polgármester egy éve készülő, 60 méteres sétálóutcája, azonnal szemétszedési akciót hirdettek a kert üzemeltetői. Az esemény lezajlott, a szemét maradt, ahogy a hajléktalanok is, akik nemcsak hétköznap, amikor a kert zárva tart, hanem hétvégén is ott lézengenek – állításuk szerint az ökofeministák beleegyezésével. A józsefvárosi drogtanya helyzete az elmúlt hetekben sem rendeződött – írja a Metropol.

A magántulajdonban lévő kertben „ökofeminista-queer” programokat tartanak, amikor kedvező az időjárás, és ahogy a nevük is mutatja, környezettudatos ökokertet művelnek. Mármint olyan világszinten is egyedi, józsefvárosi módon.

Az ökofeminista kezdeményezés időközben a VIII. kerületi önkormányzatnak is megtetszett, amely nemcsak megnyitotta a kert mellett húzódó, korábban lezárt utcácskát, de annak csilivili tervezésébe is belekezdtek. A környék azonban – mind az utcácska, mind a Szeszgyár Kert – a drogosok és hajléktalanok kedvenc helyévé változott. A Metropol videóban mutatta be, milyen egy józsefvárosi drogtanya, mennyi szemét gyűlt össze és hogyan hevernek a drogozásra használt fecskendők a kertben.

PestiSracok facebook image

A cikk megjelenése után nem sokkal megszületett a döntés: ki kell takarítani a kertet. Nagyszabású szemétszedést hirdettek hát a Szeszgyár Kert üzemeltetői, és közölték: a józsefvárosi önkormányzat is segít nekik abban, hogy az összegyűlt szemetet elszállítsák. Bár úgy tűnik, hogy a szemét maradt, csak egy másik sarokba rendezték át, az ökofeministák elégedettek, nagy sikerű telektakarításként emlegetik ezt a tavaszi hétvégét. Azonban nem kizárólag a szemét, hanem a fedél nélküliek is maradtak a kertben. Egyikük a Metropolnak azt mondta, hogy a kert üzemeltetőinek beleegyezésével vannak ott, és a szemétszedésben és telektakarításban is segítettek nekik.

Az április 15–16-ai hétvégén fordított lomtalanítás lett volna a Szeszgyár Kertben. Miközben a telek még tele van szeméttel, az ökofeministák kitalálták, hogy kihasználhatnák az ingyenes józsefvárosi lomtalanítást és bevihetnének még némi lomot az utcáról. Valószínűleg nem tudják a Szeszgyár Kert üzemeltetői, hogy a lomtalanítás során kitett dolgok elvétele lopásnak számít a jog szerint, mivel 2012 óta a tulajdonos által kitett dolgok nem „uratlanok”, hanem azok a közszolgáltató tulajdonába kerülnek. A szeszgyárosok tehát lopásra buzdítanak ahelyett, hogy inkább megszabadulnának ingyenesen (és önkormányzati segítség nélkül) a náluk felhalmozódott szeméttől, és végre megszabadulhatna a sok kacattól a józsefvárosi drogtanya.

Nem állnak jobban a környezettudatos kert gondozásával sem az ökofeministák: magaságyásaikat alig lehet megtalálni a nagy gaz között. Bár az egyik szervező azt mesélte, hogy mentát, tököt és csalánt termesztenek, április második felében egyelőre még annyira sem álltak neki a kert művelésének, hogy az előző évi gazt letakarítsák róla.

Forrás/Fotó: Metropol

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.