Pesti Srácok

Orgonát avattak az észak-erdélyi Bethlenben

null

Hálaadó istentiszteleten áldották meg az észak-erdélyi Bethlen református templomának a magyar kormány támogatásával restaurált orgonáját vasárnap.

A Beszterce-Naszód megyei kisvárosban, a Bethlen grófi család észak-erdélyi ágának "ősi fészkében" az alkalomból Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke hirdette az igét.

– fogalmazott Kató Béla a szórványhelyzetre, az elvándorlásra utalva. Emlékeztetett arra, hogy a történelem folyamán sok vita volt, van arról, hogy "kié a föld, ki volt előbb", sok véres közdelem folyt emiatt.

PestiSracok facebook image

– adta meg a választ az egyházi elöljáró. Rámutatott: az orgona a közösséget is kifejezi, számos sípja van, ezekben a gyülekezet minden tagjának a hangja megszólal.

– mondta Kató Béla. A püspök Tompa Mihály A madár, fiaihoz című versét idézve intette a bethleni gyülekezetet: "Fiaim, csak énekeljetek!" Bányai Csaba dési református esperes arra emlékeztetett: az éneklést a reformátorok is fontosnak tartották, ezért kapott az ének központi helyet a református liturgiában.

Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviseletében Simon Előd konzul elmondta: az orgona a magyar kormány támogatásával újult meg. Hozzátette, összefüggéseiben kell nézni az eseményt, hiszen míg Európa nyugati felében kiürítik a templomokat, kidobják az orgonákat, a Kárpát-medencében templomok és templomi kellékek százai újulnak meg, telnek meg élettel és töltik be funkciójukat.

– fogalmazott a konzul. Hozzátette, az orgona, a templom csak eszköz, nem végcél, a "lelki templom" maga a gyülekezet. Az ünnepségen a román ortodox húsvét ellenére Nicolae Moldovan polgármester is jelen volt. Arról beszélt, hogy "az ünnep lehet más, de a lényege ugyanaz", és biztosította a jelenlévőket, hogy Bethlenben minden közösség fontos.

Décsei Attila alprefektus úgy fogalmazott, hogy amikor egy gyülekezet épít, a jövőre gondol, és azt kívánta, hogy az orgona sípjai soha ne hallgassanak el. Szakács János bethleni parókus lelkész szerint a templom jelenlegi orgonája a második, Hörbiger Wilhelm orgonaépítő mester készítette. Az orgona homlokzatán szerepel az építési év, 1877, és az adományozó neve: "Az Isten dicsőségére áldozta, özv. gr. Bethlen Pálné gr. Bethlen Mária." Szakács János emlékeztetett arra, hogy Bethlenben a múlt században négy Bethlen család élt, az adományozó a sokáig a polgármesteri hivatalnak is otthont adó Bethlen Pál-féle kastély építőjének az édesanyja volt. Az orgona felújítását 2019-ben kezdte el Albert József kolozsvári orgonarestaurátor, és két év alatt fejezte be.

– fűzte hozzá a lelkész. A bethleni református egyházközség 823 lelket számlál, a 11 ezer lakosú észak-erdélyi kisváros lakosságának mintegy tíz százaléka magyar.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kiss Gábor