Pesti Srácok

Rétvári Bence a státusztörvényről: Jól járnak a keményen dolgozó tanárok

Rétvári Bence a státusztörvényről: Jól járnak a keményen dolgozó tanárok

A tanári hivatás megérdemel egy önálló jogállást, ahogy az egészségügyi dolgozók vagy a kormánytisztviselők is saját jogviszonnyal rendelkeznek, amely emeli a megbecsülésüket, segíti az életpályájukat. Ráadásul rengeteg specialitása van a tanévnek és a tanári pályának, ami megkülönbözteti minden más területtől - nyilatkozott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Origónak.

Mi a kormány célja az új pedagógus életpálya törvénytervezettel?

Végtelenül egyszerűen megfogalmazható az új pedagógus életpályáról szóló törvénytervezet célja: aki többet vagy jobban foglalkozik a diákokkal, az jobban is keressen. Magyarul az életkor alapú bérezés helyett elsősorban a teljesítmény alapú kerülne előtérbe. Aki többet foglalkozik a lemaradó gyerekek felzárkózásával vagy a tehetségesek versenyre felkészítésével, aki innovatívabb, aki tanórán kívüli programot szervez, aki célokat tűz ki maga elé, és eléri azokat, az százezrekkel többet vihet majd haza, mint mások.

PestiSracok facebook image

Mikor nő a pedagógusok bére?

A pedagógusok bérét 2013 és 2017 között, valamint a háború okozta nehézségek ellenére idén januárban is emelte a kormány. Ahogy Brüsszel kifizeti a hazánknak járó forrásokat, tovább fogjuk emelni a pedagógusok bérét, méghozzá több éves béremelési programba. Három év alatt 75%-os béremelés a cél, ami a valaha volt legnagyobb emelés. Idén januárban egy 10%-os béremelést előlegezett meg a kormány, de ez csak az első lépés.

Ha megérkeznek az EU-s források, másnaptól 561 ezer forint lesz a pedagógus átlagbér, ráadásul a különbözet január 1-ig visszamenőlegesen is jár. Jövőre 681 ezer forint, 2025 januárjára pedig 800 ezer forint a kormány tervei szerint a pedagógus átlagbér. Mi eddig minden brüsszeli megállapodást betartottunk, így nem rajtunk múlt, hogy még mindig nem használhatjuk pedagógus béremelésre a Magyarországnak járó forrásokat.

Akkor miért nem jön az uniós forrás?

Brüsszel politikai nyomásgyakorlásra használja a Magyarországnak járó uniós források kifizetését. Ne feledjük, hogy vannak erős viták Brüsszellel a háború, a szankciók, migráció és a gyermekvédelem kérdéseiben. Minden eredeti brüsszeli feltételt teljesítettünk, most is folyamatosak a tárgyalások.

A dollárbaloldal keze erősen benne van abban, hogy Magyarország nem kapta még meg a forrásokat. Gyurcsány Ferenc nemrég több nyilatkozatában is elismerte, hogy ők azon dolgoznak Brüsszelben és itthon is, hogy egy fillér se érkezzen Magyarországra. Ezt megerősítette Molnár Csaba (DK), aki elmondta, hogy hazafias kötelezettségének tartja, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat. Ez a magyar pedagógusok hátba szúrását jelenti.

A teljes cikk

itt

tekinthető meg

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.