Pesti Srácok

Schmidt Mária: Terrorral a terrorizmus ellen

null

Van-e különbség a nyugati és a keleti poszthidegháborús elitek között? – erre a kérdésre keresi a választ a Látószög blogon megjelent publicisztikájában Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum igazgatója írásában rávilágított, hogy amint a posztkommunista elitek is átmentették érdekeiket a kilencvenes években úgy a nyugati hatalmi körök is ugyanazt az agendát folytatják, ami nem merült ki a Szovjetunió legyőzésében, a végső cél Oroszország megsemmisítése és természeti kincseinek megkaparintása.

Mi, 1990-ben, a vasfüggöny mögül frissen kiszabadulva, azt hittük, hogy a hidegháború végével és az „új világrend” berendezésével egyszer és mindenkorra magunk mögött hagyjuk a bipoláris világ barát-ellenség felosztását. Csak most kezdjük megérteni, hogy az USA poszthidegháborús élcsapata számára nem a kommunista Szovjetunió legyőzése volt az igazi cél – fogalmazott a Látószög blogon megjelent írásában Schmidt Mária. A Terror Háza Múzeum igazgatója szerint ezeknek a köröknek az igazi célja mindig is Oroszország megsemmisítése és természeti kincseinek megkaparintása volt.

Az igazgatóasszony szerint az az USA poszthidegháborús elitje ugyanolyan elkeseredetten harcol a túléléséért, mint a vasfüggöny innenső oldalán a hivatását vesztett posztkommunista élcsapat. Schimdt Mária szerint itt is, ott is ugyanazokra a kérdésekre kellett választ találniuk:

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a publicisztikában.

Schmidt Mária írásában ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy húsz éve 2003-ban az USA és szövetségesei megelőző, alaptalan hazugságokon nyugvó agresszív háborút indítottak Irak ellen, és azóta egy csomó más helyen is. Ezrével gyilkoltak meg célzott dróntámadásokkal civileket, főleg, de nem kizárólag a Közel-Keleten, és ezen tettek egyikéért sem kértek bocsánatot.

– írta Schmidt Mária az Egyesült Államok által indított háborúk kapcsán. Az igazgatóasszony teljes írását ITT olvashatják.

Forrás: Látószög blog; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.