Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a régióban elsőként Magyarországon nyitott a Shell LNG-töltőállomást

null

A térségben elsőként Magyarországon nyitott cseppfolyósított földgázt (LNG) kínáló töltőállomást a Shell nemzetközi energetikai vállalat, ami hozzá fog járulni a kormány károsanyagkibocsátás-csökkentési céljainak eléréséhez – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szigetszentmiklóson.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a töltőállomás megnyitóján arról számolt be, hogy a környezetvédelem a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai háború kitörésével kissé lekerült a világpolitika napirendjéről, pedig ennek a kihívásnak a leghosszabb a hatása.

– fogalmazott. Rámutatott, hogy a környezetvédelem hitelességét némiképpen aláásta, hogy a megközelítés sok esetben ideologikussá és politikaivá vált.

PestiSracok facebook image

– mondta. Szijjártó Péter leszögezte, hogy ezen célkitűzéseket csak érdemi intézkedésekkel lehet elérni, márpedig ezek rendkívül fontosak lennének, mert az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 20 százalékát a közlekedés adja, ezen belül 70 százalék a közúti közlekedés aránya, és ennek kétharmadáért felelősek a teherautók.

– húzta alá. Leszögezte: a cseppfolyósított földgáz használata 15–30 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a normál üzemanyagokhoz képest.

– hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ezzel Magyarország tovább erősíthetné pozícióját, miután már jelenleg is a világ azon húsz állama közé tartozik, amelyek gazdasági teljesítményük növelésével párhuzamosan csökkenteni tudták a károsanyag-kibocsátásukat. A miniszter ezután arra is kitért, hogy a kormány stratégiai jelentőséget tulajdonít a Shell-lel felépített partnerségnek gazdasági, energiaellátási és környezetvédelmi szempontból is. Rámutatott, hogy a vállalat a legrégebbi külföldi szereplő a magyar üzemanyagpiacon, valamint a legelső nyugati cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázbeszerzési megállapodást írt alá, amelynek alapján évi 250 millió köbméternyi mennyiséget szállítanak a horvátországi LNG-kikötőn keresztül. Közölte, hogy a Shell a töltőállomás megnyitásával belépett a magyar LNG-üzemanyagpiacra, és ezzel hozzájárul a kormányzat kibocsátáscsökkentési céljainak teljesítéséhez.

– jelentette ki.

Kapitány István, a Shell globális alelnöke leszögezte, hogy a karbonsemlegesítés a közlekedési ágazat egyik legnagyobb kihívása, és egyben a vállalat stratégiájának egyik fő célkitűzése. Az egyik lehetséges megoldásnak az LNG használatát nevezte, amely hozzájárulhat az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez a hagyományos üzemanyagokhoz képest.

– mondta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.