Pesti Srácok

Szijjártó Péter: letették az alapkövét az EcoPro 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben

null

Letették az alapkövét a dél-koreai EcoPro mintegy 280 milliárd forintos beruházásának Debrecenben, az elektromos akkumulátorokhoz szükséges katódokat gyártó vállalat üzemében 630 új munkahely jön létre – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a hajdúsági városban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a cég első, Dél-Koreán kívüli üzemének alapkőletételi ünnepségén arról számolt be, hogy a gyárban évente mintegy 108 ezer tonna katódanyagot fognak előállítani az Európában szokásosnál is jóval szigorúbb környezetvédelmi előírások mellett. A 280 milliárd forint értékű beruházást az állam 30 milliárd forinttal támogatta. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt három évben példátlan módon, kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború miatt, azonban a rendkívüli nehézségek közepette is megingathatatlanul tört előre az autóipar globális forradalmi megújulása. Közölte: ez egyrészt gazdasági kényszerűség, hiszen már minden szereplő annyit fektetett ebbe, hogy visszafordulni nem lehet, másrészt környezetvédelmi kényszerűség, mivel a globális károsanyag-kibocsátás 14 százaléka a közúti közlekedéshez kapcsolódik.

– figyelmeztetett.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy mindehhez elektromos autók kellenek, azokhoz pedig elektromos akkumulátorok, márpedig a nyugati autóipari vállalatok teljesen függővé váltak a keleti akkumulátorgyártóktól.

– mondta, aláhúzva, hogy a világ tíz legnagyobb akkumulátorgyártója közül hét kínai és három dél-koreai. Leszögezte: a következő évek egyik meghatározó gazdasági folyamata ezen cégek Európába települése lesz; a kérdés pusztán az, hogy hol fogják létrehozni az új üzemeiket.

– sorolta.

– mondta.

– tette hozzá. A miniszter emlékeztetett, hogy hazánk a világranglista negyedik helyén áll az elektromos akkumulátorok gyártásban és exportjában.

– húzta alá. Hangsúlyozta, hogy az előkelő pozíció annak köszönhető, hogy Magyarország a keleti és a nyugati vállalatok találkozási pontjává vált, amire épp az autógyártás világtérképére felkerülő Debrecen adja a legjobb példát.

– emelte ki. Kitért arra is, hogy a magyar–dél-koreai kereskedelmi forgalom tavaly 37 százalékos bővülés után megközelítette a hétmilliárd dollárt, és ezzel hatalmas rekordot döntött, a kelet-ázsiai ország vállalatai pedig mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.