Pesti Srácok

Még sehol sincs a vége a dollárbaloldal botrányának

Még sehol sincs a vége a dollárbaloldal botrányának

Szinte napról napra újabb fejlemények látnak napvilágot a guruló dollárok ügyről, miután nemrég a kettős gazdálkodás gyanúja is felmerült a dollárbaloldalon – írja a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet rá, hogy Márki-Zay Péter egy interjúban vallotta be, hogy a mozgalmát külföldről támogatták. Azóta a hatóságok is elkezdték vizsgálni az ügyet, miközben a baloldalon folyamatosan tagadják, hogy kaptak volna pénzeket külföldről.

Az elmúlt harminc év legsúlyosabb kampányfinanszírozási botránya robbant ki, amikor tavaly augusztusban Márki-Zay Péter a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében elszólta magát – vagy tudatosan tett említést arról –, hogy az általa alapított MMM még júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után is több százmilliós támogatást kapott az Egyesült Államokból. Mint a baloldal korábbi közös miniszterelnök-jelöltje fogalmazott, ennek a segítségével tudták kifizetni „a kampány utolsó számláit”. Szavaiból kiderült, hogy a júniusi támogatás egy összegben érkezett az Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól, amelytől egyébként korábban is kaptak már „három-négy nagyobb tételt”.

Nem tud semmit a dollárbaloldal

Az Action for Democracy egy, az Egyesült Államokban 2022 elején alapított NGO, elnök-igazgatója pedig nem más, mint Karácsony Gergely akkori városdiplomáciai tanácsadója, Korányi Dávid, aki korábban Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója is volt. Márki-Zay Péter nem sokkal később nyilvánosságra hozta mozgalmának teljes elszámolását a beérkezett adományokról.

PestiSracok facebook image

Bár ebből nem derül ki, hogy pontosan kiktől érkeztek a néhol elképesztő összegek, az biztos: az Action for Democracyn keresztül nyolc, összesen 1,86 milliárd forintnak megfelelő USA-dolláros „makroadomány” duzzasztotta az MMM számláját.

Márki-Zay Péter, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje sajtótájékoztatót tart 2022. április 3-án. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Mindeközben – és azóta is – a Márki-Zay mögött álló ellenzéki pártok gyakorlatilag úgy tettek, mintha ott sem lettek volna a kampányban. A baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc ekkor azt állította a Hír TV-nek, hogy nincsen tudomása a Márki-Zay Péter mozgalmának utalt külföldi kampánytámogatásokról, így azokat pártja sem használta. A bukott miniszterelnök hangoztatta, hogy a DK el tud számolni a kampánypénzekkel az Állami Számvevőszéknek. Gyurcsányhoz hasonlóan Karácsony Gergely is azt állította a Hír TV-nek, hogy nem tudott az MMM-hez érkező amerikai pénzekről.

– hangoztatta a főpolgármester. Állítása szerint még az MMM korábbi alelnöke sem tudott a szervezethez Amerikából érkező elképesztő kampánytámogatásokról.

Új körülmények

Március elején Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a 2022-es országgyűlési választáson felhasznált kampánypénzek vizsgálata is napirenden volt, közölte: nem tudja tartani az ÁSZ a törvényben előírt, a tavalyi választáson egy százalék feletti eredményt elért pártok kampányköltéseinek ellenőrzési határidejét, miután a vizsgálatok alatt különleges és összetett jelenségekre bukkantak. A hivatal elnöke a kampánypénzek ellenőrzésének állásáról tartott előadásában elmondta: az ellenőrzés során olyan körülményekre derült fény, amelyek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartoznak, ezért az április 8-i határidőre az ÁSZ jelentése nem lesz kész.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."