Pesti Srácok

Vidnyánszky Attila újabb öt évig a Nemzeti Színház vezérigazgatója marad

Vidnyánszky Attila újabb öt évig a Nemzeti Színház vezérigazgatója marad

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezérigazgatója a következő öt évben is – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán.

– írta a miniszter. Legutóbb 2018 februárjában közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy Balog Zoltán akkori miniszter 2018. július elsejei hatállyal újabb öt évre megbízta Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház vezetésével. Vidnyánszky Attila 2013 óta a Nemzeti Színház vezetője.

Vidnyánszky Attila 1964-ben született az ukrajnai Beregszászon, 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki, 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2006 és 2013 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója volt, 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. 2020-tól a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, 2011-ben megkapta a Kossuth-díjat.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.