Pesti Srácok

Von der Leyen azért megy Pekingbe, hogy lebeszélje a kínaiakat Oroszország támogatásáról

Von der Leyen azért megy Pekingbe, hogy lebeszélje a kínaiakat Oroszország támogatásáról

Európának el kell kerülnie, hogy kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatai Kínával lassan leépüljenek, erodálódjanak – hangoztatta Pekingben szerdán a hivatalos látogatáson Kínában tartózkodó Emmanuel Macron francia elnök.

– fogalmazott Macron újságírók előtt Franciaország pekingi nagykövetségén. A helyzet szerinte olyan benyomást kelt sokakban, mintha megkezdődött volna a kínai gazdaságtól történő függetlenedés folyamata, csupán az üteme és az intenzitása a kérdés.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Macron a riporterekkel folytatott beszélgetésében kitért arra is, hogy szerinte Kínának nem érdeke Oroszország fegyverrel történő ellátása, ugyanis Párizs szerint ezzel bűnrészessé válna a nemzetközi jog megsértésében.

A francia államfő háromnapos látogatásra érkezett Kínába, és erre invitálta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét is azzal a céllal, hogy egyfajta európai egységet képviseljenek. Párizsban korábban ugyanis bírálták Olaf Scholz német kancellárt, amiért tavaly év végén egyedül utazott Kínába. Ursula von der Leyen elfogadta az invitálást, de később indult el Pekingbe, mint Macron. Neki ez lesz az első útja Kínába az Európai Bizottság elnökeként. Nemrég egy brüsszeli előadásában felszólította az uniós országokat: lépjenek fel Kína és a kínai befolyás ellen. Kijelentette azt is, hogy az Európai Uniónak csökkentenie kell kitettségét a kulcsfontosságú alapanyagok területén. Von der Leyen elutazása előtt közölte: kínai tárgyalásait szeretné arra is felhasználni, hogy rávegye Pekinget, használja befolyását Moszkvánál az ukrajnai béke mihamarabbi elérése érdekében, de legalábbis szeretné "lebeszélni vendéglátóját arról, hogy közvetlenül is támogassa" Oroszország háborúját.

Hszi Csin-ping kínai államelnök és európai vendégeinek tárgyalására csütörtökön kerül sor.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Olivier Matthys

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.