Pesti Srácok

Az agresszív, néhány száz fős tömeg egy órán keresztül folyamatosan erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon

null

Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti diáktüntetés után egy órán áttörni a rendőrsorfalat Budapesten. A rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt – közölte szombaton a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A közlés szerint a rendőrök "óriási türelmet" tanúsítva, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el.

A rendőrségi honlapon olvasható közlemény megerősíti az éjszakai sajtótájékoztatón elhangzottakat: hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt két embert a helyszínen elfogtak és előállítottak. Hozzátették: pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés és gyülekezési joggal visszaélés miatt egy-egy szabálysértési eljárást kezdeményezett a BRFK, de a jogellenes gyűlésen készült felvételeket tovább elemzik a nyomozók. A rendőrség emlékeztetett arra, hogy a pénteki, budapesti, bejelentett és a BRFK által tudomásul vett gyűlés befejezését követően, 19 óra után a résztvevők egy csoportja az Oktogonról az Andrássy úton megindult a Hősök tere irányába. A már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral.

– értékelt a BRFK, hozzátéve: a rendőrök számtalanszor hangosbeszélőn keresztül szólították fel az embereket a jogsértő cselekmény befejezésére.

PestiSracok facebook image

– fogalmaztak a közleményben. A BRFK szerint "a rendőrök a lehető leghumánusabb módon hajtották végre feladataikat, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el".

– ismertették. A közleményben hangsúlyozták, hogy a rendőrség mindenkinek biztosítja a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot. Nyomatékosan felhívták ugyanakkor a figyelmet arra: aki rendőrökre támad, azzal szemben határozottan, a jogszabályokban foglalt kényszerítőeszközöket alkalmazva intézkedni fognak.

– közölték.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.