Pesti Srácok

Baloldali politikusok tolták a tömeget a rendőrökre a diáktüntetésen

null

A Metropol felvételei szerint összehangoltan szervezték a tömeg mozgását a tüntetésen részt vevő ellenzéki politikusok. Mint ahogy arról mi is beszámoltunk (nem is egy cikkben), pénteken diákszervezetekkel tüntetett a baloldal Budapesten, majd a tüntetők egy része a Fidesz-székházhoz vonult. A rendőrségi közleményekből kiderült, hogy a Lendvay utcában a jogellenes gyűlés „agresszív résztvevői különböző tárgyakkal dobálták meg a rendőrsorfalat. A tüntetők vascsavarral is dobáltak. A tüntetők lökdösni, tolni kezdték a rendőrsorfalat, és megpróbálták áttörni azt, közben palackkal is dobáltak. A rendőröket folyamatosan verbálisan és tettleg provokálták.

A Metropol felvételei azt mutatják, hogy a tüntetésen jelen lévő baloldali politikusok – Gelencsér Ferenc, Kerpel-Fronius Gábor, Jámbor András – szervezték és irányították a tömeget. A portál munkatársai által készített felvételen látható, ahogy Gelencsér igyekszik rátolni az előtte állókat a rendőrsorfalra.

A portál szerint már a tömegben cédulákat osztogattak, hogy a bejelentett tüntetés után „akció” lesz a Fidesz-székháznál, ahol a Momentum politikusai már a kezdet kezdetén közvetlenül a rendőrök előtt sorakoztak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Metropol.hu; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.