Pesti Srácok

Bepanaszolta a Budapest Airport a kormányt az EP-delegációnak

null

Több Magyarországon működő multi bepanaszolta a kormányt az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának üzleti találkozóján, többek között a Budapest Airport is „tájékoztatást” nyújtott.

– közölte a Budapest Airport a hvg.hu-val. Monika Hohlmeier, az EP-delegáció elnöke a missziózáró sajtótájékoztatóján azt mondta, több multinacionális vállalat is panaszt tett, jelezve, hogy attól félnek, a diszkriminatív, érzésük szerint ellenük irányuló magyar törvények azt a célt szolgálják, hogy kiszorítsák őket Magyarországról – idézte a lap. Hozzátették: „meglehetősen valószínűtlen, hogy a Budapest Airport pozitív képet festett volna a magyar kormány ténykedéséről és az itteni üzleti környezetről, mivel a ferihegyi reptér üzemeltetője a kormány által egyik legtöbbet vegzált külföldi tulajdonú cég”. A küldöttség egyik tagja, Daniel Freund a 444.hu-nak arról beszélt vállalatok nevesítése nélkül, hogy a kiskereskedelmi és az építőipari szektorban is találkoztak olyan cégvezetőkkel, akik „politikai leszámolás áldozatának érzik magukat”.

A kormány az év végére visszavásárolhatja a Budapest Airportot

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Nagy Márton gazdasági miniszter az Index tudósítása szerint. A miniszter a beszélgetés során hozzátette: az előkészítő megbeszélések már folynak a Budapest Airport tulajdonosával az értékesítés feltételeiről és az árról. Mint fogalmazott, a megegyezés mindkét szereplő számára fontos, és az üzletet az év végére le lehet zárni.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Balogh Zoltán