Pesti Srácok

Csúcsra járatták hazánk ócsárolását a baloldali EP-képviselők, kiakadtak a kormánypárti politikusok

null

Az Európai Bizottság elkötelezett amellett, hogy a jogállamiság Magyarországon is megvalósuljon, amit világosan mutatnak az eddig meghozott, példa nélküli, Magyarországot érintő költségvetési intézkedések - jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén szerdán. Reynders a jogállamiság és az alapvető jogok állítólagos magyarországi megsértésével, valamint a Magyarországnak járó, befagyasztott uniós forrásokról tartott EP-vitán elmondta, az uniós bizottság folytatja az eszmecserét Magyarországgal, hogy szavatolja az összes szükséges reform végrehajtását, hogy az ország megfeleljen minden megkövetelt kritériumnak - írja az MTI.

Igazi magyarellenes-maratont tartottak a EP- képviselők. A mezőny nagyon szoros volt, hiszen mindenki jobban akarta szidni hazánkat a másiknál, úgy, hogy a legtöbbje még nem is járt Magyarországon. Nézzük, miről is van szó.

A számos előrelépés ellenére az Európai Bizottság vonatkozó értékelése akkor készül el, amikor Magyarország benyújtotta első folyósítási kérelmét azt követően, hogy teljesítette a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tevő, megkövetelt szupermérföldkövekre vonatkozó követelményeket - húzta alá az uniós biztos. Johannes Hahn kiemelte: az uniós bizottság folyamatos kapcsolatban áll Magyarországgal és értékeli a 27 szupermérföldkő teljesítésére vonatkozó magyar javaslatokat.

PestiSracok facebook image

- mondta. Hozzátette: amennyiben Magyarország megfelelő módon végrehajtotta a feltételességi mechanizmus keretében előterjesztett korrekciós intézkedéseket, és megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartája feltételeinek a programok végrehajtása során, lehetővé válhatnak a kifizetések.

A külföldi "versenyzők" is beleadtak mindent hazánk lejáratásába

Sophie in 't Veld holland liberális EP-képviselő felszólalásában úgy fogalmazott:

Gwendoline Delbos-Corfield, francia zöldpárti EP-képviselő szerint pedig

Malin Björk svéd baloldali EP-képviselő pedig arról beszélt, hogy

Daniel Freund, német zöldpárti EP-képviselő úgy fogalmazott felszólalásában:

Jean-Paul Garraud, a francia Nemzeti Tömörülés (FN) európai parlamenti képviselője azt mondta:

- jelentette ki a politikus.

A magyar kormánypárti politikusok kiakadtak a baloldali EP-képviselők áskálódásán

Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője felszólalásában azt hangsúlyozta:

- emelte ki. A képviselő szégyenletesnek nevezte, hogy ebben a törekvésben részt vesznek a magyar baloldali EP-képviselők, aki azért áskálódnak, hogy a magyar emberek ne juthassanak hozzá a nekik járó forrásokhoz.

- húzta alá a kormánypárti politikus.

Hölvényi György, az az Európai Néppárt-KDNP EP-képviselője "gátlástalan politikai cinizmusnak" nevezte, hogy az előrelépések ellenére az EP képviselői azt követelik, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat, és - mint mondta - a "politikai mélyrepülésben" magyar társakra is találtak.

- fogalmazott Hölvényi, majd hozzátette:

Saját hazájuk ellen emeltek szót a balliberálisok

Molnár Csaba, a DK (Demokratikus Koalíció) európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy:

- mondta a politikus.

Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője felszólalásában hangsúlyozta:

A politikus azt kérte, hogy az Európai Bizottság az uniós pénzekért cserébe követelje meg a magyar kormánytól a pedagógusokat "rabszolgasorba taszító" státustörvény eltörlését, béreik 50 százalékos emelését, és a magyar oktatás átfogó reformjának megkezdését.

- tette hozzá az EP-képviselő.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik-Konzervatívok EP-képviselője azt mondta:

- tette hozzá.

Forrás: MTI/PS, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.