Pesti Srácok

Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök

Felmentését kérte az államfőtől a szlovák miniszterelnök

Eduard Heger kormányától tavaly decemberben vonta meg a bizalmat a parlament, az államfő ideiglenes megbízást adott a kabinetnek az előrehozott választásig.

Felmentését kérte vasárnap Zuzana Caputová államfőtől Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő. Heger döntését azzal indokolta, hogy az államfő nem fogadta el javaslatait, amelyek - mint fogalmazott - biztosabb megoldást jelentettek volna, mint egy szakértői kormány kinevezése. Az ügyvezető szlovák miniszterelnök azután jelentette be döntését, hogy csütörtökön és pénteken kabinetjének két minisztere is jelezte távozási szándékát. Eduard Heger – miután kormánya egy ellene beadott parlamenti bizalmi szavazáson megbukott – tavaly december óta ügyvezető kormányfőként látta el feladatait.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Eduard Heger kormányától tavaly decemberben vonta meg a bizalmat a parlament, az államfő ideiglenes megbízást adott a kabinetnek az előrehozott választásig. Azóta már távozott a kormányból Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter és Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter. Mindkét tárcát a kormányfő felügyeli. Samuel Vlčan földművelési miniszter szintén kérte visszahívását a tárcája éléről.

Május elején Rastislav Káčer külügyminiszter jelezte, hogy lemond miniszteri posztjáról. A Szövetség három platformja egyhangúlag követelte Zuzana Čaputová államfőtől, nevezze ki a hivatalnokkormányt. Az Újszó szerint már a második miniszterét veszítette el Eduard Heger ügyvezető miniszterelnök két nap leforgása alatt, ezért a Szövetség platformjai szerint itt volt az ideje, hogy az államfő kinevezze a hivatalnokkormányt.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/AFP pool/Kenzo Tribouillard)
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.