Pesti Srácok

Franciaországban sok rendőr megsérült, százakat őrizetbe vettek a nyugdíjreform elleni tiltakozásokon

Franciaországban sok rendőr megsérült, százakat őrizetbe vettek a nyugdíjreform elleni tiltakozásokon

Legkevesebb 108 rendőr sérült meg és 291 embert vettek őrizetbe Franciaországban a május 1-jei kormányellenes tüntetéseken, az erőszakcselekmények zömét Párizsból jelentették - jelentette kedd hajnalban a Guardian brit napilap a francia belügyminiszterre hivatkozva.

Párizsban 25 rendőr sérült meg, egyikőjük Molotov-koktél miatt súlyos sérüléseket szenvedett az arcán és a kezein. A fővárosban 111 tiltakozót vettek őrizetbe – jelentette ki a BFM hírtelevíziónak adott interjújában Gérald Darmanin. A tárcavezető a Párizsban történt erőszakcselekményekért a tüntetésen felbukkant, becslése szerint mintegy kétezer "szélsőbaloldali radikálist" tette felelőssé, aláhúzva: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik rendőrökre támadtak vagy köztulajdont rongáltak meg. Elmondta, hogy hivatalos adatok szerint körülbelül 800 ezren vonultak utcára országszerte, és egyelőre nem tudni, vannak-e sérültek a tiltakozók között. Sonia Paccaud a CFDT szakszervezet részéről azt közölte, hogy a Lyonban tartott, alapvetően békés tiltakozásokon szintén "több erőszakos csoport bukkant fel".

Az emberek hétfőn, a munka ünnepe alkalmából vonultak a francia nagyvárosok utcáira, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja miatt. A rendőrség több helyen könnygázzal oszlatott. A hatóságok adatai szerint a többi között mintegy 8700-an vonultak utcára Strasbourgban, 11 ezren Marseille-ben, 13 500-an Toulouse-ban. A május elsejei tüntetések előtt nem sokkal az Extinction Rebellion nevű klímaaktivista szervezet festékkel öntötte le az adóelkerüléssel vádolt Louis Vuitton Alapítvány kulturális központ épületének üveghomlokzatát.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters/Sarah Meyssonnier

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.