Pesti Srácok

Gyurcsányné szerint rosszabbul élünk, mint tíz éve, és ennek az oka Orbán

Gyurcsányné szerint rosszabbul élünk, mint tíz éve, és ennek az oka Orbán

Európában Magyarországon a legmagasabb az infláció, bérek tekintetében viszont az utolsó előtti helyen állunk, megelőz bennünket Szlovákia és Románia is, ennek pedig nem más, mint Orbán Viktor és kormánya az oka – hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke hétfőn, pártjának szombathelyi fórumán.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: tíz év alatt, egy olyan időszakban, amikor egész Európában gazdasági növekedés volt, annyi uniós pénz érkezett Magyarországra, hogy abból felújíthattuk volna az összes kórházat és iskolát, versenyképessé lehetett volna tenni az oktatást, az egészségügyet – utóbbinál megszűnhettek volna a várólisták –, jutott volna a bérek tisztességes felzárkóztatására, de akár a panelházak energetikai felújítására is.

Fotó: MTI
PestiSracok facebook image

– mondta. Magyarországon – szavai szerint – az emberek többsége egyetért azzal, hogy hazánk továbbra is az Európai Unió és a NATO tagja legyen, az emberek európai minőségű életre vágynak.

– jegyezte meg. Dobrev Klára szerint nem a szankciók, nem a háború az oka annak, hogy rosszabbul élünk, hanem az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikájának árát fizetjük meg minden alkalommal, amikor bemegyünk a boltba és szembesülünk a kifizethetetlen árakkal. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció célja, hogy összefogjon azokkal az emberekkel, akik fontosnak tarják európaiságukat, akik ellenzik az Orbán-kormány "garázdálkodását", és közösen kialakítson egy "ellenálló tömeget", amely segíthet abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül leváltsák Orbán Viktor rendszerét.

A szombathelyi Művelődési és Sportházban tartott pártrendezvényen bejelentették, hogy a Demokratikus Koalíció Nemény Andrásnak (Éljen Szombathely!), a vasi megyeszékhely jelenlegi polgármesterének újraválasztását támogatja majd a 2024-es önkormányzati választáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Katona Tibor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.