Pesti Srácok

Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint

Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint

Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit és ehhez a megfelelő ember a Honvéd vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy – mondta a honvédelmi miniszter kedden, Budapesten, újságíróknak.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf Böröndi Gábor kinevezés előtti meghallgatását követően, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése után arról beszélt: a kormány és ő maga is elhúzódó háborúra számít. Mint mondta, a magyar kormány a béke és tűzszünet oldalán áll, de katonai értelemben fel kell készülni arra, hogy ez a konfliktus elhúzódik, jelen lesz Európa keleti határán. Kiemelte: erre a Magyar Honvédségnek fel kell készülnie, ezért javasolta a "megfelelő ember a megfelelő helyen, a megfelelő időben" elvét követve, hogy Böröndi Gábor altábornagy vezesse a harcászati szintről a hadműveleti szintre a honvédséget.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy felmentésének kapcsán a tárcavezető úgy fogalmazott az atv.hu-nak adott válaszában, hogy „nem kirúgásról, hanem szemléletváltásról van szó”. Ruszin-Szendi Romulusz szolgálatait vitathatatlannak nevezte, ám meglátása szerint „fejben is át kell állni a nulladik szintről a hadműveleti szintre”. Ruszin-Szendi Romulusz utódja Böröndi Gábor altábornagy lesz, akinek Szalay-Bobrovniczky szerint „van aktuális tudása a NATO belső védelmi rendszerével kapcsolatban, hiszen a Magyar Honvédség brüsszeli NATO és EU Katonai Képviselő Hivatalának vezetőjeként szolgált, így a haderőfejlesztés folyamatát belülről ismeri, a NATO felső vezetőivel van kapcsolata”.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.