Pesti Srácok

Hatalmas nyereséggel zárta a 2022-es évet a Fradi

Hatalmas nyereséggel zárta a 2022-es évet a Fradi

Miközben a személyi jellegű ráfordítások 7-ről 9 milliárdra nőttek, sokat hozott a konyhára az európai kupaszereplés, ráadásul az idei Európa-liga-menetelés a következő jelentés dísze lesz, akárcsak a januárban Németországba eladott Aissa Laidouni 2,6 millió eurós transzferdíja. Egy biztos: az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárta – számolt be a Világgazdaság.

A Ferencváros labdarúgócsapatának mostani sikerkorszaka igazán 2019-től számítandó, azóta ugyanis jönnek a nemzetközi eredmények, egy Bajnokok Ligája- és három Európa-liga-csoportkörös szereplés, plusz az idei El-playoff-körbe jutás, aminek jótékony a hatása a pénzügyi mutatókra is – bár ez csak a 2023-as kimutatásban jelentkezik majd. Amíg a 2018-as, viszonylag gyors európaikupa-kiesés 180 millió forintot hozott az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) pénzdíjából, addig a 2019-es és 2021-es El-csoportkör 1,4-1,5 milliárdot, a folyó idénybeli nemzetközi menetelés pedig 3,7 milliárdot ér.

A csúcs az elmúlt éveket tekintve azonban a 2020-as BL-kaland volt a maga 7,6 milliárdos európai pénzdíjával – ebből is látszik, hogy a sportsikerektől elválaszthatatlan a gazdasági siker, és momentán a Fradi mindkettőben megfelel.

A független könyvvizsgálói jelentés a 2022. december 31-i fordulónapra készített mérlegből áll, amelyben az eszközök és források egyező végösszege 17 188 514 000 forint, ebből az adózott eredmény plusz 1 324 096 000 forint. Vagyis a Ferencváros Labdarúgó Zrt. a tavalyi naptári évben 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárt. Az éves beszámolóból egyébként az is kiderül, hogy a zöld-fehérek 253 főt foglalkoztattak 2022-ben, és amíg 2021-ben 6,67 milliárd forintot költött bérekre a klub, addig tavaly ez az összeg már 9,02 milliárdot tett ki. Ebbe persze beleértendő a felnőtt férficsapat mellett a teljes adminisztráció, a komplett Fradi-utánpótlás a kicsik edzőitől az NB III.-as csapattagokig, valamint a női szakág is, szintén a fiatalokkal, felnőttekkel és edzőikkel.

PestiSracok facebook image

Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?