Hisztiznek a haladók az Orbán Viktor hatvanadik születésnapjára szervezett szentmise miatt

„Minden évben megismétlődik ez a cirkusz, noha ebben semmi különös nincsen” – mondta el a Mandinernek Osztie Zoltán, arra utalva, hogy a liberális sajtó és egyes megmondóemberek a közelmúltban élcelődve számoltak be az Orbán Viktor hatvanadik születésnapjára szervezett szentmiséről. A baráti kör nagyon hosszú ideje minden évben felkéri, hogy mondjon misét a kormányfőért, így szerdán is érte imádkoznak majd.
A Mandiner emlékeztet, a katolikus templomokban egyébként is szokás, hogy imádkoznak nem csak az egyházi, de a világi vezetőkért is, függetlenül azok pártállásától. Miseszándékot ráadásul bárki kérhet, ha az nem ellentétes az egyház hitével és tanításával.
A keresztények ilyenkor azért fohászkodnak, hogy a nagy felelősséget viselő állami vezetők Isten forrásaiból merítsék a munkájukhoz az erőt, magyarázta a lapnak Osztie Zoltán, majd hozzátette:
