Pesti Srácok

Ifj. Lomnici Zoltán: a felelőtlen baloldal kihasználta a tüntetőket

Ifj. Lomnici Zoltán: a felelőtlen baloldal kihasználta a tüntetőket

"A dolgok elfajultak", és "a felelőtlen baloldal lépései" azt mutatják, nem voltak tisztában azzal, hogy fellépésüknek a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is polgári és büntetőjogi következményei lehetnek – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatorna szombat délutáni adásában a pénteki diáktüntetés után történtekről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábbi közlése szerint a már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral. Erőszakkal, folyamatosan és összehangoltan próbálta meg egy "néhány száz főből álló agresszív tömeg" a pénteki esti diáktüntetés után egy órán át áttörni a rendőrsorfalat – közölték, hozzátéve, hogy a rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője úgy fogalmazott: "a dolgok elfajultak", és "a felelőtlen baloldal lépései" azt mutatják, nem voltak tisztában azzal, hogy fellépésüknek a szervezőkre és a résztvevőkre nézve is polgári és büntetőjogi következményei lehetnek. Arra a kérdésre, hogyan értékeli a baloldal újabb erőszakos tüntetését, úgy válaszolt, hogy a felvételt megnézve "csak egyetlenegy véleményt lehet adni (...), a felelőtlen baloldal kihasználta a jelenlévőket", többek között fiatalkorúakat céljai elérése érdekében.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. Elmondta, hogy egy tüntetés, a gyülekezéshez való alapjog addig kap és bír alkotmányos védelmet, amíg megtartja békés jellegét.

– fűzte hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.