Pesti Srácok

Index: a kijevi magyar nagykövet bejelentkezett az ukrán külügyminisztériumnál a Mol-ügy miatt

Index: a kijevi magyar nagykövet bejelentkezett az ukrán külügyminisztériumnál a Mol-ügy miatt

Egyre valószínűbb, hogy a Mol és az ukrán vezetékhálózatot üzemeltető fél tárgyalásain, amely a jövőbeni tranzitdíjak mértékéről szólt, az ukránok úgy hivatkoztak Ursula von der Leyen kabinetjére, hogy annak nem volt erről tudomása – írja az Index. A lap tegnap közölte azt az értésülését, amely szerint ezek a tárgyalások megrekedtek, mert a magyar vállalat az ukrán cég egy levelét zsarolásként értelmezte.

Mint arról több forrás alapján szerdán beszámoltak, az Index úgy értesült, zsákutcába jutottak a Mol tárgyalásai az olajvezetékek működtetésével foglalkozó ukrán Ukrtransznafta céggel az orosz olaj behozatalánál esedékes tranzitdíjakról. A tárgyalások egy pontján állítólag az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó korlátozások is szóba kerültek, amit egy, a Molnak elküldött levél szerint az ukrán cég vezetője, Volodimir Cependa túl szigorúnak tartott, és azt állította, hogy Ursula von der Leyenéktől korábban azt az üzenetet kapta, hogy amennyiben a magyarok nem hajlandóak az elsősorban ukrán gabonára vonatkozó szabályozásokon enyhíteni, akkor nyugodtan állítsák le a kőolajszállítást Magyarország felé. A Mol az ügy miatt segítséget kért a magyar külügyminisztériumtól. Menczer Tamás ezzel kapcsolatban az Index kérdésére megerősítette, hogy a magyar olaj- és gázipari vállalat valóban segítséget kért a magyar kormánytól.

– válaszolt Menczer Tamás a lap kérdésére. Az államtitkár elmondta: a Mol segítséggel fordult hozzájuk, de a jelenlegi helyzetben nem mondhat többet. Arra a kérdésre, hogy az ukrán külügyminisztériumtól érkezett-e már válasz, csak annyit válaszolt, hogy „még itt nem tartunk”, de „a jelzés tőlünk elment ezzel az igénnyel kapcsolatban és várjuk a visszajelzést”.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.