Pesti Srácok

Karácsony csillagokháborújásat játszott a metróban és még el is dicsekedett vele

null

Gergő nagyfiú és egyedül is elengedik már játszani a metróba, ezzel pedig el kell dicsekedni. A főpolgármester éppen ezért fontosnak tartotta, hogy megossza Facebook-oldalán, ahogy fénykardozik és éppen Darth Vadernek képzeli magát. Mindenesetre örülünk, hogy ilyen felszabadult és boldog, így biztosan kiegyensúlyozott felnőtt lesz egyszer – reméljük, addig Budapest kibírja vezető nélkül.

Május negyedike a Csillagok Háborúja napja. Az első – kronológiailag negyedik – Csillagok Háborúja filmet ugyan május 25-én mutatták be negyvenhat évvel ezelőtt, így a május adott volt az emléknap időpontjának, a negyedikére pedig azért esett a választás, mert a hat film (nem, a Disney-féle trilógiát nem vagyunk hajlandóak elismerni a Star Wars-univerzum részeként) egyik ikonikus mondata, "Az erő legyen veled" eredetileg erősen áthallásos azzal, hogy május negyedike legyen veled (angolul: may the force be with you – May the 4th be with you).

Ennyit a háttérről, mert szeretjük a Csillagok Háborúját. Nagyon! Ezen cikk megírása előtt húsz évvel minden valamelyest egyenes botot fénykardnak tituláltunk és azzal játszottuk el, hogy levágjuk a szomszéd gyerek kezét (ezen sorok írója valahogy mindig Darth Vader akart lenni, ebből mindenki arra következtet, amire akar). Nagyon jó szórakozás volt, húsz évvel ezelőtt, gyerekként.

Van azonban, aki még nem nőtt ki belőle:

PestiSracok facebook image

Ehhez képest most van egy főpolgármesterünk, aki negyven felett ugyanezt játsza a metróaluljáróban, majd mindezt kiposztolja a közösségi oldalára. Kissé olyan érzésünk van, mintha az előzménytrilógia harmadik részében kiderült volna, hogy Jar-Jar Binks a sötét nagyúr. Annak azonban örülünk, hogy a főpolgármester most legalább kiélheti a gyerekkorát – végül is talán a fővárosnak is jobbat tesz, hogyha éppen fénykarddal szórakozik az aluljáróban, mintha Budapesttel próbálna Tesz-vesz-várost játszani.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.