Pesti Srácok

Katar többtucat tonnányi élelemmel segíti a szudáni lakosokat

Katar többtucat tonnányi élelemmel segíti a szudáni lakosokat

Katar mintegy 40 tonna élelmet szállított a harcok által sújtott szudáni fővárosba, egyúttal 150 embert evakuált Kartúmból, miután pénteken ismét kiújultak a harcok a térségben - derült ki az AP hírügynökség helyszíni tudósításából.

A pénteki beszámolók szerint a heves összecsapások mellett egyre súlyosbodik a humanitárius helyzet a szudáni fővárosban, a harcok következtében ugyanis bezártak a boltok, a rendelkezésre álló élelem egyre kevesebb ember ellátására elég.

A katari evakuációs művelet részeként Doha rizzsel, datolyával, olajjal, lencsével és paradicsomszósszal segíti ki a harcok sújtotta szudáni főváros lakóit.

A katari hadsereg repülőgépe a visszaúton 150 embert evakuált az országból, azt azonban nem közölték, hogy a kimenekítettek között külföldi állampolgárok is voltak-e. A jelenlegi szudáni válság csak súlyosbította a már amúgy is súlyos humanitárius helyzetet az országban.

PestiSracok facebook image

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerint körülbelül 15,8 millió szudáni szorul humanitárius segítségre, tízmillióval több, mint 2017-ben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki beszámolója szerint a WHO és az Egyesült Arab Emírségek mintegy 444 ezer dollár értékben szállított sürgősségi orvosi felszerelést Szudánba. A világszervezet hozzátette ugyanakkor, hogy az az orvosi szállítmány, amely épp a harcok kitörte előtt érkezett az afrikai országba, a sebesültek nagy száma miatt mindössze néhány napra volt elég.

Mint ismeretes, sikeresen lezárult a magyar állampolgárok evakuálása Szudánból. Szijjártó Péter nemrég Laoszból élőben bejelentkezve közölte: a két utolsó magyar állampolgár, két gyermek is sikeresen elhagyta Szudán területét a Svédországgal történő együttműködésnek köszönhetően.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Maheen S

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.