Pesti Srácok

Menczer: már harmincöten hazatértek a Szlovákiában buszbalesetet szenvedők közül

null

A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül már 35-en Magyarországon vannak, a szlovák kórházakban még 23 utast kezelnek – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Menczer Tamás elmondta: a szlovák országos rendőrkapitányság tájékoztatása szerint a baleset vizsgálata még tart, annak okáról egyelőre nem nyilatkoznak, nem adtak hivatalos tájékoztatást. Hozzátette: a könnyebben sérült 37 utas közül 18-an még hétfőn késő délután, egy, az eredeti buszt is biztosító cég által küldött mentesítő járattal hazaérkeztek.

– foglalta össze az államtitkár. Menczer Tamás jelezte: hat szlovák kórházban – három pozsonyi, valamint a nagyszombati, a szakolcai és a malackai kórházakban – 23 utast ápolnak még különböző súlyosságú sérülésekkel.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Hozzátette: a kórházban ápolt többi sérült között vannak, akik műtétre várnak, és olyanok is, akiket megfigyelésre tartanak bent. Menczer Tamás arról is beszélt: a tragikus baleset után a pozsonyi magyar nagykövetségen dolgozó kollégái azonnal a helyszínre mentek, és ott addig segítettek, amíg indokolt volt.

– tette hozzá. Elmondta: a könnyebb sérültek fel tudták venni a kapcsolatot családjaikkal, de a súlyos sérültek beazonosítását nehezítette, hogy az utaslista a roncsban maradt, és volt, akit eszméletlenül, iratok nélkül vittek kórházba. Hétfő estére azonban sikeresen azonosítottak mindenkit, és azt is kiderítették, hogy kik milyen diagnózissal kerültek kórházba, így tudták tájékoztatni a családokat állapotukról – mondta. Menczer Tamás kiemelte: folyamatosan, minden kórházban biztosítják a magyar diplomaták jelenlétét, mert olyan nem fordulhat elő, hogy egy idős magyar sérült ne tudjon kihez szólni az anyanyelvén, ne tudja megértetni magát egy idegen országban.

– jegyezte meg. Menczer Tamás köszönetet mondott a magyar diplomaták, valamint a szlovák mentők, orvosok, tűzoltók, rendőrök munkájáért, akik "derekasan helyt álltak". Kitért arra is, hogy az Országos Mentőszolgálat is felajánlotta segítségét a betegek hazaszállításában. Az államtitkár újságírói kérdésre megerősítette, hogy a buszon magyarok utaztak, Miskolcról és Budapestről indultak, és Csehországba tartottak. A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/TASR/TASR/Michal Svítok

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.