Pesti Srácok

Nem a háborúval kell többet foglalkozni, hanem a békével – Szijjártó Péter keményen helyretette Pressmant

null

Háborús propagandából jeles David Pressman budapesti amerikai nagykövet, az Egyesült Államok jól láthatóan megpróbálja Magyarországot belenyomni a háborús táborba, de hazánk a globális békepárti többséghez tartozik – szögezte le pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a bangladesi kereskedelmi miniszterrel közös budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva David Pressman előző napi nyilatkozata kapcsán kijelentette: "szeretném világossá tenni, a nagykövet az nagykövet, és nem helytartó".

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– közölte.

– tette hozzá. Hangsúlyozta:

Szijjártó Péter az orosz gázszállítási szerződéssel kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy hazánknak még a legnehezebb energiaválságban sem kellett semmifajta korlátozást bevezetnie, mindig biztosított volt az ellátás, és ezután is az lesz.

– közölte.

– fűzte hozzá. A miniszter a paksi bővítésről kötött szerződés módosítását is érintette, és leszögezte, hogy nincsen tervben olyan strukturális váltás, amely érintené a kivitelezőt vagy a projektcéget; pusztán az idő múlása által diktált változtatásokról van szó, ugyanis már kilenc év eltelt az eredeti megállapodás megkötése óta.

– emelte ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még