Pesti Srácok

Pekingi külügyi szóvivő: Kína fejlődését nem fogják vissza a technológiáját sújtó korlátozások

Pekingi külügyi szóvivő: Kína fejlődését nem fogják vissza a technológiáját sújtó korlátozások

Elnyomással nem lehet Kína fejlődését visszafogni; a technológiai termékeit sújtó korlátozások csak megerősítik az ország elszántságát arra, hogy önellátásra és technológiai innovációjának fokozására törekedjen – jelentette ki a kínai külügyi szóvivő csütörtökön, Pekingben.

Mao Ninget azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az Egyesült Államok félvezetőipari szakmai szövetségének elnöke, John Neuffer a Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy az amerikai "nemzetbiztonsági" aggodalmak ellenére az Egyesült Államoknak szüksége van Kínára, mert az vállalataik legnagyobb piaca. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a Kínától történő "elválás" kikényszerítésével csak megzavarják a piacot, és ez egyik félnek sem érdeke.

Megjegyezte, hogy az elsőségre való törekvésében az Egyesült Államok túlhangsúlyozza a nemzetbiztonság fogalmát, és visszaél az exportellenőrzési intézkedésekkel, hogy korlátozza a Kínába irányuló kivitelt. Hozzáfűzte: az Egyesült Államok nemcsak elnyomja Kínát és feltartóztatja fejlődésében, hanem meg kívánja fosztani minden fejlődő ország jogát a tudományos és technológiai fejlődéshez, hogy az ipari lánc alsó végén maradjanak. Kijelentette, hogy ez "öncélú" és "tisztességtelen" magatartás.

Mao Ning szerint a Kínát sújtó korlátozásokkal és szankciókkal nemcsak a globális termelési és ellátási lánc stabilitását ássák alá, ami hátráltatja a világgazdasági növekedést is, de végül magát az Egyesült Államokat is hátrányos helyzetbe hozzák. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Kína ragaszkodik a nyitáshoz, hajlandó a közös fejlődés elősegítésére és a lehetőségek megosztására a világ minden országával. Emellett határozottan meg fogja védeni törvényes jogait és érdekeit – tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.