Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a honvédelem mindannyiunk közös ügye

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a honvédelem mindannyiunk közös ügye

A honvédelem mindannyiunk közös ügye – mondta a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: felnőtt egy generáció, amely nem találkozott közvetlenül a haza fegyveres védelmének ügyével.

Mint mondta, a Honvédelmi Minisztérium idei toborzókampányának célja, hogy bemutassa: ez a haderő már nem az a haderő, amit a fiatalok a szüleik elmondásból ismernek, hanem egy új, digitális, XXI. századi, modern haderő, "bátor, fiatal magyarok közössége". Felhívta a figyelmet arra: alapvetően megváltozott a biztonsági helyzet Európában, és a hadseregnek megfelelő elrettentő erőt kell felmutatnia ahhoz, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek. Kiemelte: a honvédelem mindannyiunk közös ügye, és várják azokat a fiatalokat, akik ehhez, a haza fegyveres védelméhez akarnak csatlakozni. Az iranyasereg.hu oldalon fogadják azokat, akik hivatásosként vagy tartalékosként akarnak csatlakozni a haza fegyveres védelméhez.

A miniszter az ukrajnai háborúról szólva elmondta: Magyarország mindenképpen ki fog maradni a háborúból, és mindent megtesznek azért, hogy tűzszünet legyen és béketárgyalások kezdődjenek, mert amíg a fegyveres konfliktus nyílt, addig fennáll a szándékos vagy véletlen eszkaláció veszélye. Hangsúlyozta: a magyar haderő feladata, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja, ezért folytatják a haderőfejlesztést. Ennek része az eszközök beszerzése, a harci szellem fejlesztése és a szervezeti átalakítás, mint amilyen a Területvédelmi Erők Parancsnokságának létrehozása áprilisban.

PestiSracok facebook image

– mondta.

A miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy kedden kapott csapatzászlót az új parancsnokság, jelezve, hogy a területvédelmi tartalékosoknak nagyon fontos szerepük van és lesz a haza védelmében. Mint mondta, a parancsnokság a már korábban megalapított két, és idén létrejött további öt területvédelmi ezredet irányítja, és "elviszi" a magyar katonát az ország teljes területére. Jelezte: a hivatásos haderő "támaszpontszerűen" van jelen az országban, a területvédelem azonban a helyi tartalékosokra, a helyismeretükre építve, helyben kiképezve, helyben maradva, speciális feladatrendszerrel egészíti ki a hivatásosokat, "a kettő együtt adja a teljes magyar haderőt". A miniszter szólt arról is: fontosnak tartják, hogy nőjön a magyar katona ismertsége és megbecsültsége, ennek része mások mellett a honvédelmi táborok rendszere, valamint a kadétiskoláké, aminek a kiterjesztésén most is dolgoznak. Hozzátette: sokan azok közül a nagyon értékes katonák közül, akik a fiatalítás körében honvédelmi szolgálati juttatással kiléptek az aktív katonai szolgálatból, igény esetén visszaléphetnek a honvédelem ügyének szolgálatába, például a honvédelem oktatásán keresztül.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.