Pesti Srácok

Szijjártó: 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre Vecsésen

Szijjártó: 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre Vecsésen

A Magna kanadai autóalkatrész-beszállító üzemet épít Vecsésen, a nagyjából 19 milliárd forint értékű beruházással 300 új munkahely jön létre – jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a világ csaknem harminc országában jelen lévő vállalat a Mercedes kecskeméti és a BMW debreceni üzeme számára gyárt majd karosszériaelemeket, ami a szavai szerint kiválóan demonstrálja, hogy egy-egy autóipari beruházást mindig újabbak követnek. A 19 milliárd forint értékű beruházást az állam 3,8 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához.

Szijjártó Péter először is az utóbbi évek nehézségeiről beszélt, emlékeztetve arra, hogy rövid időn belül kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság a koronavírus-járvány, majd az ukrajnai konfliktus kirobbanása miatt. Kiemelte: olyan globális gazdasági környezet alakult ki, amelyben "Európa húzta a rövidebbet", ugyanis a kontinens versenyképessége rendkívüli mértékben csökkent az elrendelt szankciók miatt, miközben új verseny indult el, amelynek során eldől, hogy kik lesznek a következő korszak győztesei és vesztesei.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopát adó szektor termelési értéke tavaly óriási rekordot döntött, miután 31 százalékos növekedést követően elérte a 12 ezer milliárd forintot. Aláhúzta: ez azt jelenti, hogy a mára 150 ezer embernek munkát adó ágazat teljesítménye tíz év alatt a három és félszeresére emelkedett, és a lendület továbbra is kitart, amit jól mutat az idei 32 százalékos bővülés.

– mondta. A miniszter végül azt közölte, hogy a kanadai vállalatok alkotják a 15. legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, az észak-amerikai országba irányuló hazai export 2022-ben 24 százalékos bővüléssel csúcsot döntött, és már idén is több mint 30 százalékos növekedést regisztráltak.

– fogalmazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.